Harminchárom évesen nyugdíjazták a Mecseki Szénbányáknál, ma a futásnak él

Inhoff József korábban az ultrában is kipróbálta magát, ma már a Szederkény–Bóly 100 kilométeres futás szervezője.

A Mecseki Szénbányáknál kezdődött minden?
Vájár voltam a Mecseki Szénbányák Vállalatnál, majd amikor bezárt, nyugdíjba küldtek mindenkit – mondta a Csupasportnak Inhoff József. – Harminchárom éves koromban mentem nyugdíjba, innentől kezdve húsz évig úsztam. Kerestem a helyemet a világban, vállalkozásba fogtam. 2002-ben volt egy súlyos balesetem, ami miatt három hétig mesterségesen tápláltak, majd következett a rehabilitáció, ebben az időszakban rengeteget fogytam.

Aztán szobabicikliztem, de az unalmas volt, így 2003-ban elkezdtem futni. Öt év múlva már félmaratont, újabb öt év múlva pedig maratont teljesítettem.

Sőt később ultratávokat is teljesített. Egyértelmű volt, hogy az ultrában is kipróbálja magát?
Nem, csak a magam szórakoztatására futottam. A felnőttek általában nyomós okból kezdik el: van, aki fogyni akar, van, aki az egészsége, van, aki munkahelyi probléma, van, aki családi okok miatt. Én remek társaságba kerültem, amikor elkezdtem futni, és meg is alapítottuk a FutaPécs SE-t, amelynek ma is az alelnöke vagyok. Akkoriban tíz kilóval több voltam a társaimnál, nem tudtam gyorsulni, nem tudtam már három óra negyven percnél jobb maratonit teljesíteni, így elkezdtem hosszabb távokat futni.

Milyen távokat teljesített?
Csapatban többször megkerültük a Balatont, továbbá több, száz kilométer feletti távot teljesítettem. Ötvenöt évesen az éveim számával megegyező kilométert futottam, amit aztán minden esztendőben megtettem. 2019-ben a sárvári huszonnégy órás eseményen százkilencvenhat kilométert teljesítettem, amivel hetedik lettem. 2020-ban meg kellett műteni a térdem, azóta maximum félmaratonokat futok.

Közben a Szederkény–Bóly esemény szervezője lett.
Annak idején a baráti társasággal futottunk a Balaton körül, és kitaláltuk, hogy jó lenne egy száz kilométer körüli verseny Baranyában. 2015 februárjában rendeztük meg először az eseményt, és hangsúlyoznom kell: igazából ez nem is verseny, hanem örömfutás. Évről évre egyre többen lettünk, most már nem futok, csak a szervezői munkát végzem. Három táv – negyvenhárom, ötvenhét és száz kilométer – közül választhatnak a résztvevők. Oda kell figyelni mindenkire, remek futóközösség gyűlik össze évről évre.

Február elején rendezték meg az idei örömfutást. Milyen volt?
Szenzációs! Rekordot döntött a részvétel. Magyarországról harmincnégy településről érkeztek a futók, ráadásul Németországból és Ausztriából is jöttek. Sőt egy angol sportember is itt volt velünk. A száz kilométert harmincheten, az ötvenhetet huszonnyolcan, míg a negyvenhármat tizenhárman teljesítették, továbbá volt öt kerékpáros kísérő. Reggel hideg volt, de később kitűnő lett az időjárás. Az önkormányzatok segítségével tíz frissítőpontot állítottunk fel, továbbá mosdók álltak a futók rendelkezésére. A futók megcsodálhatták Baranya csodálatos részeit.

Ez volt a kilencedik rendezés, jövőre jöhet a tizedik.
Jövőre hatvanöt éves leszek, a tizediket még mindenképpen meg szeretném szervezni, aztán jó volna, ha lenne vagy lennének olyan fiatalok, akik tovább tudnák vinni ezt a nagy odafigyelést igénylő munkát.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.