Ötvenegy órát töltött a pályán, ezalatt 340 kilométert tett meg, így abszolútban győzött a tihanyi One Way Ticket backyardultrán. Elégedett?
Az aranyérem volt a célom, emellett szerettem volna az egyéni csúcsomat megdönteni – mondta Kertész Ádám. – Az aranyérem összejött, de sajnos az ötvennégy órás egyéni csúcsomat nem tudtam megjavítani. Ez már az ötödik backyard ultraversenyem volt, s eddig korábban rendre a karámban estem ki, nem tudtam elindulni a következő körre, most mindenképpen el akartam ezt kerülni. Úgy voltam vele, ha ki is esek, akkor az azért legyen, mert nem tudom befejezni időn belül az adott kört. Három esztendeje vettem részt az első backyard ultrán, azóta tudatosan erre a szakágra készülök. Korábban semmilyen téren, semmilyen versenyen nem lettem első, életemben először végeztem valamiben az élen, így ez még különlegesebbé teszi ezt a sikert. Ezen az úton kell továbbhaladnom, s még keményebben dolgoznom.

Fotók: Kertész Ádám facebook
Azt írta közösségi oldalán, hogy egy olyan belső utazáson vett részt, amit sosem gondolt volna. Ennek tükrében milyennek értékeli a versenyt?
A nagy meleggel nem volt semmiféle problémám, az volt a célom, hogy minden külső tényezőt kizárjak, és csak magamra, illetve a futásra koncentráljak. Kizárólag a testemre figyeltem, s igyekeztem a kisebb-nagyobb problémákra megfelelően reagálni. Nézegetve a versenyfotókat, látni lehet, hogy végig rezzenéstelen arccal mentem előre, belülre figyeltem és a futásomra.
Egyébként készültem rá, hogy tovább is tarthat a verseny. Szóltam az egyik segítőmnek, hogy tegye fel töltőre a fejlámpát, jó eséllyel szükség lesz még rá.
Azonban nem kellett már használni, pedig azt éreztem, hogy még tovább is ment volna, remek formában és állapotban éreztem magam. Nekem hat-nyolc hétig tart a felkészülés egy backyard ultraversenyre, a mentális és a logisztikai része számomra sokkal több időt és energiát vesz igénybe, mint a fizikai oldal. Kiválóan sikerült a formaidőzítés, mindennel maximálisan elégedett vagyok. Azt még mindenképpen el szeretném mondani, hogy sokat köszönhetek a profi segítő csapatomnak, akik értik a versenyt, teljes mértékben ismernek engem és minden előre nem tervezett helyzetre találnak megoldást. Ilyen remek csapat nélkül nem lehet komoly eredményt elérni ebben a szakágban.
Ezúttal mi jelentette a legnehezebb kihívást?
Meglepően hangozhat, de semmiféle hullámvölgyem nem volt. Élveztem a versenyt. Utoljára rendezték meg a tihanyi backyardot, szépen sikerült búcsúznom az eseménytől, de… Nem biztos ez még… Az eredményhirdetésen bejelentettem, hogy szeretném a továbbiakban átvenni a verseny szervezői jogát Baranyai Mátétól, mert nem akarom, hogy véget érjen a tihanyi backyard története. Hiszem, hogy tovább tudjuk vinni, és méltó utódai leszünk a szervezőknek. Ez az esemény annyira rabul ejtett, hogy egyszerűen nem lehet vége. A közeljövőben tárgyalunk a továbbiakról, a célom az, hogy a legjobb magyar backyard ultrások jövőre is ott legyenek Tihanyban.

Fotók: Kertész Ádám facebook
Milyen céljai vannak a közeljövőt tekintve?
Tihanyban tizenkét órára voltam az országos csúcstól, sajnálom, hogy nem jött össze, pedig a lábaimban ott volt a rekorddöntés, ment volna még tovább is a futás, de ugye a backyard ultra szabályai nem tették lehetővé a továbbhaladást. Habár komoly céljaim vannak ebben a szakágban, a világelithez sajnos nem tudok felérni, inkább a saját határaimat szeretném feszegetni. Kíváncsi vagyok, meddig tudok eljutni. A versenynaptáram? Jelen pillanatban nincs tervben konkrét esemény, a velencei backyard ultrán lehet, hogy ott leszek, de még nem biztos. Az egyik legfontosabb üzenettel szeretném zárni: a célom az, hogy a teljes magyar backyard ultra mezőnye egyre jobb legyen, fejlődjön ez a szakág, és építsünk egy ennél is nagyszerűbb közösséget.