BLOGRA FUTOTTUNK Már tudom, milyen a „pusztulatfutás”

Hogy bírják az Ultra Tisza-tó 126 kilométeres távjának teljesítői a nyári forróságot? Ezen töprengett el blogszörfösünk, aki arra jutott, hogy a kánikulában nincs más választása, mint hogy korán reggel induljon ki a szabadba.

Minden tiszteletem az Ultra-Tisza-tó 126 versenyzőinek! Hogy miért is? Ez a verseny nemcsak a távok miatt embert próbáló, hanem a körülményei miatt is. Egyrészt a nyári meleg kegyetlen ebben az időszakban, másrészt a verseny alatt nem sok árnyék segíti a futókat, ráadásul rendesen meg van tűzdelve monoton szakaszokkal. Szombaton, a verseny napján én délután tudtam csak megoldani az edzésemet, tűző nap volt végig, aszfalt – szóval brutális. Nem tudtam másra gondolni, csak az UTT-n versenyzőkre, s azt kérdezgettem, magamban, ők vajon hogyan bírják… Ahogy fogytak a kilométerek, egyre többet álltam meg az út széli bokrok árnyékában pihegni, és próbáltam feldolgozni, bármerre is kanyarodok le, a nap mindig éget, csak épp más irányból.

A csupasporton blogoló Vágó Bogi – aki amúgy szintén indult az UTT-n és a 126 kilométeres távot sikeresen teljesítette – jutott eszembe, ő sem szereti a meleget, nagyon találóan pusztulatnak hívja az ilyen hőségben elkövetett futásait – tökéletes jelző, én is annak éreztem.

Vasárnap már kora reggel startoltam, de azt a futást nem is lehet egy napon említeni a szombatival. Kellemes hűvös volt, és a napsütés ellenére még sok árnyékos szakasz várt, bele is húztam, élveztem végig, és hosszú idő után meglátogattam a hegyemet is. Muszáj nyáron kora reggel kimenni edzeni, nincs mese!

Visszatérve a hét végi versenyzőkre: ők nagy hősök a szememben, teljesen mindegy, melyik távon, szintidőn belül vagy afelett végeztek. A futós csoportokban sorra osztották meg boldogan a finis után a teljesítésüket az egyéni indulók és a csapatok is. Nagy sportteljesítmény, szívből gratulálok mindenkinek! S ha már UTT, jöjjön ebben a témában egy beszámoló.

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU

Hernádi László egyéniben futotta le az UTT 126 kilométeres távját, és szerencsénkre máris leírta ezzel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait! Bejegyzésének köszönhetően az is átérezheti ennek a versenynek a varázsát, aki még sohasem vett részt rajta!

 

SPORTSPIRIT.HU

A futás mint sport, sok mindent jelent számunkra.

Kikapcsolódás, siker, boldogság, ugyanakkor időnként gyötrődés, fájdalom és önmagunk folyamatos legyőzése.

Ezeket mindannyian ismerjük, azonban vannak olyan futók, akik sokkal tovább gondolták a futásban rejlő lehetőségeket. Ők azok, akik közben másokon is segítenek. Akár a sportolás lehetőségének megadásával, akár a rászorulók anyagi és egyéb segítésével. A hajléktalanok támogatásával foglalkozik a Backpack Running csoport, hozzájuk csatlakozott Gy. Szabó Csilla is, és az ezzel kapcsolatos írását itt olvashatjátok.

 

ROADRUNNERDIARY.WORDPRESS.COM

Reniékhez új családtag érkezett, megkapta élete első országúti bringáját, és tényleg elég tetszetős a képek alapján. Az első hosszabb útja (61 kilométer) remekre sikeredett vele, nagy a boldogság!

 

BARATRUNNING.COM

 

Sokan voltak úgy az elmúlt időszakban, hogy az elmaradt versenyek helyett kreáltak maguknak egy saját kihívást, mint a bejegyzés szerzője is: hét nap alatt futott hét félmaratonit, parádés idővel, megfáradás nélkül!

Nos, ha valakinek olyan remek edzője van, mint neki, akkor ezen nem is kell meglepődni!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Edzőtáborozni jó!

KREMLICZA LEVENTE

Mikor ez az írás megjelenik, javában úton leszek a Mecsekbe, ahol a Sashegyi Gepárdok csapatával edzőtáborozunk. Bár általában az élsport világában megszokott felkészülési módszer ez, de egy ideje a hobbisportolók is előszeretettel járnak az ilyesféle tartalmasabb programokat kínáló szakmai felkészülésekre, és szerencsére egyre több lehetőség is nyílik erre.

Az amatőr sport világában az edzőtáborozás alatt végzett felkészülés többnyire nem a megállás nélküli edzések jegyében telik, a közösségépítés, a pihenés is fontos szerepet kap. Összeszokott vagy induló csapatnál különösen jó kezdeményezés, mert a hétköznapi edzésidőn túl is lehetőség nyílik a tagoknak megismerniük egymást. Ezenkívül lehetőség adódik új helyeken edzeni, s olyan futásokat megszervezni, amelyek a hétköznapokba kevésbé férnek bele, és rendhagyóbb kiegészítő edzéseket is lehet így végezni. Általában az edzők saját tanítványaiknak, az egyesületek a tagjaiknak szerveznek táborokat, de egyre több nyílt edzőtábor is van, akár külföldi helyszínnel is, ahol a hazaitól szokatlanabb terepen futást vagy akár a magashegyi körülmények közötti edzést is lehet gyakorolni, és szakemberektől lehet tanulni sokféle hasznos mesterfogást. Ha komolyabb terveink vannak a futással, egyszer mindenképpen érdemes elmenni egy-egy jól megszervezett, hasznos programokat kínáló edzőtáborozásra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.