Megküzdött, de kibírta, és második lett

Beda Szabolcs a Balaton Szupermaratonon aratott győzelme után ezúttal az Ultra Tisza-tó 126 kilométeres távján tette próbára magát.

Beda Szabolcsnak, a Sashegyi Gepárdok versenyzőjének nem ismeretlenek az ultratávok, de ilyen hosszú távon most indult először. Az Ultra Tisza-tón (UTT) most debütált, és a nehézségek ellenére 10:12:48-as idővel a második helyen ért célba Csécsei Zoltán mögött.

Az idén sem volt könnyű dolguk a versenyzőknek, párás meleg nehezítette az immár 126 kilométeres táv leküzdését.

„Jól indult a verseny, az első órákban Zolival kerülgettük egymást – mondta a Csupasportnak Beda Szabolcs. – Jó tempót mentünk, aztán elég hamar anyagcsere-problémáim adódtak. Többször ki kellett állnom kisebb szünetre, de mindig sikerült utolérnem őt, míg valahol a hatodik óra vége körül végleg lehagyott.”

Az ultrafutó elmondta, a többszöri hasmenés miatt nagyon legyengült, igen keményen kellett küzdenie, de mindig összeszedte magát. Csak ment tovább, és a végén sikerült öt perc/kilométeres tempóra visszagyorsulnia.

„Sajnos már így sem tudtam behozni a lemaradást – fogalmazott. – Természetesen a második hely sem rossz, főleg egy olyan futó mögött, mint Csécsei Zoli, de azért kicsit csalódott vagyok. Ha nincsenek ezek a gondok, valószínűleg tizenöt-húsz perccel jobb időt futottam volna.”

Több futó is hasonló problémákkal küzdött, vagyis sokuknak küzdelmes volt a verseny. Beda szerint jól szervezett volt az esemény, gördülékeny a frissítés és jó a pályajelölés.

„Ilyenkor mindig azt mondom, soha többé, de lehetséges, hogy jövőre újra nekivágok ennek a távnak!” – tette hozzá.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.