Monspart Sarolta korábbi klubtársát hetvennyolc évesen is a tájfutás élteti

Cser Borbála Sopronban él, napi öt kilométert gyalogol, a tájfutó ob-n a korosztályában második lett.

Cser Borbála a hetvenes évek elejéig itthon egyeduralkodónak számító Bp. Pedagógus SC, utána a BEAC színeiben – Monspart Sarolta mellett – csapatban sokszoros magyar bajnoknak mondhatja magát tájfutásban.

„Apukám Budapesten turistaszakkört vezetett a Városmajori iskolában. A barátnőm járt tájfutóedzésekre, egyszer én is elkísértem, és ott ragadtam. Hamar beleszerettem a sportágbaidézi a Kisalföld Cser Borbálát. –

Húszévesen, 1964-ben indultam először Európa-bajnokságon, utána tíz éven keresztül nem hiányoztam egyetlen világversenyről sem.

De ez már történelem. A klubtársam, Monspart Saci mellett egyéniben nem sok esélyünk volt nyerni, mert fölényesen uralta a magyar mezőnyt. Világbajnoki címet is szerzett. Egyszer tudtam csak megelőzni őt, 1974-ben a dániai világbajnokságon.”

Egyetemi diplomával a zsebében 1976-ban költözött Sopronba, ahol belekóstolt egy másik sportágba is.

„Három évig úszóedzőként dolgoztam, mert a városban senkinek sem volt erre jogosító oklevele – mondta a napjainkban is ott élő Cser Borbála. – Nekem is csak úgy, hogy a TF-en a jó eredményeim mellé megkaptam. Nem igazán értettem ehhez a sportághoz, de miután a legeredményesebb klubokat meglátogattam, ellestem a sikerek titkát, és ezek után már bele mertem vágni az új kalandba. Száz gyerekkel kezdtem foglalkozni, közülük kiválasztottam huszonötöt, őket még keményebb munkára fogtam. Három év alatt eljutottunk oda, hogy sok-sok versenyen remekül szerepeltünk, az ORV-n pedig a harmadik helyet szereztük meg a Soproni Sportiskolával. Erre nagyon büszke vagyok.”

Persze az örök szerelméhez, a tájfutáshoz sem lett hűtlen.

„Sopronban ideálisak a körülmények a színvonalas tájfutóélethez. Akkoriban két-három szakosztály működött a városban, célszerű volt összevonni az erőket, így lett a SMAFC a központ. A klub tanár elnöke, Eperjesi Barna később a főnököm lett az egyetemen, de már a budapesti Pedagógusból is ismertük egymást, ott ő kosárlabdaedzőként dolgozott. Minden kérésemet teljesítette, kaptunk például buszt, amivel utazhattunk a versenyekre. Igyekeztünk ezt jó eredményekkel meghálálni.

Eljutottunk oda 1995-re, hogy két éven keresztül a férficsapattal megnyertük az országos csapatbajnokságot és a váltót is. Ezt a sikert tartom edzői pályafutásom csúcsának.”

Cser Borbála beszélt arról is, hogyan lehetetlenítették el a soproni klubnál, hogyan lett tréner Ausztriában, majd itthon triatlonedzőnek állt. Máig megőrizte sportos énjét, nem múlik el napja mozgás nélkül.

„Lehet, hogy ez éltet igazán – mondta Cser Borbála, aki 78 évesen is hódol a szenvedélyének. – Zarándokutakat teljesítek, ezek is segítik a lelki feltöltődésemet. Egy ideje fontos nekem a spirituális élet: a test, a lélek és a szellem egysége, harmóniája. Mindennap gyalogolok legalább négy-öt kilométert, de a tájfutást sem hanyagolom el. Hosszú ideje indulok versenyeken a saját kategóriámban, idén az országos bajnokságon a második helyen végeztem.”

Fotók: Kisalföld

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.