Nagy erőkkel készül az őszi százhúsz kilométeres görögországi Spartan-megméretésre

Kiss Lara Spartan-versenyző Vácon felnőtt STG-edzéseken vett részt, mellette gyerekeknek is tart foglalkozásokat.

Nemrégiben részt vett a Kinizsi Százason: milyen volt?

A sok fájdalom mellett bevallom, élveztem is – mondta Kiss Lara. – Korábban még soha nem teljesítettem ilyen hosszú távot, sok újdonságot tanultam, más volt, mint az eddigiek. Gőzerővel készülök a novemberi görögországi Spartan Agoge: 300 Marchra, éppen ezért a Kinizsi Százason is kilenc kilogrammos hátizsák volt velem.

Mi volt a legnagyobb kihívás ezen az eseményen?

A mentális része. Ki kellett bírni a fájdalmat, haladni még akkor is, amikor legszívesebben hazamentem volna. De számomra nem létezett olyan opció, hogy nem csinálom meg. Azt éreztem, hogy a fejem visz előre, pozitívan néztem a dolgokat. Hogy visszatérek-e? A verseny után a megfelelő regeneráció volt a legfontosabb, s nem mondom, hogy nem térek vissza.

A Spartan az első számú sportja, mióta űzi?

Gyerekkorom óta közel van hozzám a sport, sokáig eveztem, majd kétezertizenkilencben a születésnapomra kaptam egy Spartan-nevezést ajándékba. Meglepetésemre rögtön érmet szereztem open kategóriában, nagy élmény volt. Egyből magával ragadott, tetszettek az akadályok, a versenyzés, a hangulat – nem volt kérdés, hogy folytatom. Szeretem csinálni, mindig arra törekszem, hogy kihozzam magamból a maximumot és egyre jobb legyek. Mindig a következő célt, a következő kihívást figyelem. Általában Age Groupban versenyzek a 18-24 éves kategóriában. Más erősségű a mezőny itthon és külföldön, ráadásul most változások vannak, akad, aki tőlünk felkerül Elite-be. Engem most az Endurance-vonal motivál, ebből szeretném kihozni a maximumot.

Immár gyerekekkel is foglalkozik. Nagy kihívás ez?

Vácon felnőtt STG-edzéseken másodedzőként dolgozom, innen jött az ötlet, hogy ne csak felnőtteknek, gyerekeknek is legyen lehetőségük rá. Bevallom, a gyerekekkel nagyobb kihívás együtt dolgozni, de elképesztően szeretem. Ebben a korban alakulhat ki a sport és a mozgás iránti szeretet alapja, fontos időszak ez, ami a későbbiekre is hatással lehet. Eleinte tartottam tőle, hogy milyen lesz, de mivel fiatal vagyok, könnyebben megtaláljuk a közös hangot. Egyelőre heti egy edzést tartok, öt és tíz fő között szoktunk lenni egy alkalommal.

Novemberben Görögországban lesz az Agoge: 300 March Spartan verseny. Addig hogyan néz ki a naptára?

A Kinizsi Százas jó felmérő volt, hogy miképp tudok hasonló hosszúságú versenyen teljesíteni. Addig vár rám augusztusban egy Endurance Trifecta-hétvége, ahol huszonnégy, tizenkettő és négyórás megméretések lesznek, majd két hét múlva a Spartan Ultra, aztán a sprintvilágbajnokság. Ezeken kívül még jöhet be a képbe néhány felkészítő verseny.

Mi a célja a görög versenyen?

Százhúsz kilométert kell megtenni ötezer méter szintemelkedéssel, Spártából fel kell futni a Tajgetoszra, majd vissza Spártába. A saját dolgainkon kívül van kötelező felszerelés, a nőknél be kell tenni egy kilenc kilogrammos súlyt a hátizsákba. Sorsolással kerültem be a mezőnybe, háromszázan leszünk ott, a célom nem a másokkal való versenyzés, hanem az, hogy felülmúljam önmagam. Az edzések mellett mentálisan készítem fel magam, hiszem, hogy ez fejben dől el.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at
Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása, mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.