Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Tangl Eszter 14:04:14-es idővel harmadik lett a nők között az Ultra Trail-Hungary 111 kilométeres távján.

Elégedett a bronzéremmel?

Mivel a Mátra 115 után egy héttel volt az Ultra Trail-Hungary, így nem voltak vérmes reményeim, azzal a céllal vágtam neki a versenynek, hogy az első tíz lány közé kerüljek mondta Tangl Eszter. Bevallom, a tizenöt órán belüli teljesítés is megfordult a fejemben, de mivel nem éreztem magam teljesen kipihentnek, ezt nem tartottam reálisnak. Úgy voltam vele, beleadok mindent, aztán majd meglátom, hogy ez mire lesz elég. Éremszerzésben nem gondolkodtam, de természetesen nagyon örülök, hogy végül összejött.

Milyen volt a futás?

Bevallom, az elejét elfutottam, Dobogókőig rendesen megnyomtam, ez a tíz kilométeres szakasz a Petzl-lámpáért ment, ami az enyém is lett. Ekkor egy darabig a gyorsabb srácokkal is sikerült együtt haladnom, de tudtam, hogy ennek meglesz a böjtje, s hamar lelassulok. Érdekes, mert akkor éreztem egy nagy nyugalmat, amikor a női győztes, Kszenyija Avgyejeva megelőzött huszonöt kilométer környékén. Hogy miért? Mert már nem éreztem az első hellyel járó nyomást, ugyanis tudtam, hogy ez most nem reális. Aztán amikor Bartos Virág is elém került, még inkább megnyugodtam, tudtam, hogy körülbelül most vagyok a reális helyemen. Egyébként most sem néztem meg előzetesen a rajtlistát, csupán magammal akartam foglalkozni, nem a társaimmal. Fáradtam rendesen, minden emelkedőn égtek a combjaim, a lejtőkön pedig nagyon figyelnem kellett. A kelleténél gyakrabban sétáltam bele, de emiatt nincs bennem rossz érzés, ugyanis így is közel húsz percet javítottam a tavalyi időeredményemen. Volt olyan időszak, amikor azt gondoltam, nem lesz meg a tizenöt órán belüli beérkezés, de végül bőven meglett. Küzdelmes verseny volt, egy pillanatra sem adtam fel, megharcoltam az éremért.

Nehézség minden versenyen van, ezúttal mi volt?

Kijönni a mélypontokról. Nem úgy ment a futás, ahogy kellett volna, vagy ahogy megszoktam, emiatt kissé el is keseredtem. Sosem szoktam ilyet csinálni, de nézegettem a szintrajzot, számoltam, hány hegy, hány „tüske” van még hátra. A frissítőpontokon rendre feltöltődtem, a segítők rendkívül kedvesek voltak, szurkoltak, biztattak, sőt, a nevemen szólítottak. Ez mindig új lendületet adott a folytatásra.

A hétvégén újabb kemény erőpróba vár önre.

Most három hétvége alatt három száz kilométer feletti megméretést teljesítek, a Mátra 115 és az Ultra Trail-Hungary után most szombaton jön a privát Ultra Tisza-tó. Ezt követően egy rövid pihenő következik, de természetesen az edzéseket folytatom. A Kazinczy200 családi program miatt sajnos ebben az évben kimarad, de tervben van néhány instant kör, illetve a Vadlán Terep Ultrán, ahogy minden esztendőben, most is ott leszek.

Címlapfotó: Salomon/Ultra-trail Hungary

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at
Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása, mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.