Rasid nyerte a testvérharcot, így a sivatag királya ismét diadalmaskodott

A marokkói Rasid el-Morabiti újra, immár kilencedszer győzött a Szaharában rendezett Marathon des Sables nevű, 250 kilométeres futóversenyen, míg a nőknél az először induló spanyol Anna Comet bizonyult a legjobbnak.

Az időjárás az idén sem kímélte az indulókat a Szaharában rendezett 36. Marathon des Sables-on, amelyen öt versenyszakaszra osztva összesen nagyjából kétszázötven kilométert tettek meg. Nappal hőségben és olykor homokviharban futottak, éjszaka pedig hidegben pihentek rá a másnapi etapra.

A férfiaknál kiélezett küzdelmet hozott a viadal, hiszen a nyolcszoros bajnok Rasid el-Morabiti az utolsó szakasz utolsó kilométerein tudott gyorsítani, a győzelem közte és öccse, Mohamed között dőlt el.

A már egyébként is a sivatag királyának számító Rasid így negyvenéves korára kilencszeres győztesnek mondhatja magát, és csupán egyetlen lépésre van álmától, hogy tizedszer is diadalmaskodjon.

Rasid el-Morabiti

Ami a nőket illeti, Mónica Aguilera 2010-es diadala után második spanyol nőként az esemény először induló Anna Comet nyerte meg az embert próbáló viadalt. A 39 éves, edzőként és újságíróként is dolgozó sportoló 4:09:48-cal győzött az utolsó szakaszon,és összesített eredményével az abszolút rangsorban a 12. helyen végzett. Ennél előbbre egyébként korábban csak két nő zárt: a francia Christiane Plumere kilencedik lett 1986-ban, míg az olasz Franca Fiacconi nyolcadikként ért célba 2001-ben.

A férfiak kiélezett versenyével szemben az összes etapot megnyerő Comet sikeréhez nem fért kétség, hiszen már az átvitt értelemben maratoni, 85.8 kilométeres negyedik szakasz végén csaknem egyórás előnnyel vezetett. A nők versenyében ezúttal a francia Sylvaine Cussot (25:32:34) és a marokkói Aziza el-Amrani (26:31:52) léphetett fel még a dobogóra. A viadalt szombaton kötelező, ám a végeredménybe nem számító 7.7 kilométeres jótékonysági szakasz zárta.

A beszámolók szerint a 903 induló csaknem kilencven százaléka célba ért, ami meglehetősen jó aránynak számít, pláne, ha arra gondolunk, hogy tavaly a startolók negyven százalékát „megette” a hőség és a vírusos gyomorrontás.

A versenyigazgató, Patrick Bauer szokás szerint az utolsó célba érkezőt is megvárta, hogy átadhassa neki a jól megérdemelt befutóérmet.

36. MARATHON DES SABLES, VÉGEREDMÉNY

FÉRFIAK

1. Rasid el-Morabiti (marokkói) 18:33:28

2. Mohamed el-Morabiti (marokkói) 18:34:34

3. Aziz Jahu (marokkói) 18:37:46

NŐK

1. Anna Comet (spanyol) 24:18:33

2. Sylvaine Cussot (francia) 25:32:34

3. Aziza el-Amrani (marokkói) 26:31:52

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.