BLOGRA FUTOTTUNK Régi igazság: hóban futni gyönyörűség!

A téli edzések legjobbikáról, a hóban futásról lesz szó blogszemlénkben, és hogy a fehér táj a legtöbb hobbifutót elvarázsolja, arról a jobbnál jobb bejegyzések is árulkodnak.

Rengeteg téli futós poszt kerül ki a közösségi oldalakra, és az írások, fotók annak is kedvet csinálnak a hóban futáshoz, akik még sohasem próbálták, hiszen a havas táj lenyűgöző, és hihetetlen élményekkel gazdagodhatunk, ha ilyenkor is nekiindulunk! Igazából csak maga az alapgondolat lehet furcsa annak, aki még kihagyta ezt az élményt, hiszen sok mindent szoktak hóban csinálni, na de a futás nem éppen téli sport. Pedig nincs nagy ördöngösség benne, a megfelelő ruházatot kell eltalálni, na és persze terepfutás esetén fel kell készülni lehetőleg mindenre is. Én mindenképp azt javaslom, hogy az első néhány alkalommal a lakhely környékén érdemes kipróbálni, milyen is hóban futni, aztán némi tapasztalattal felvértezve mehetünk terepre, akár társaságban, akár egyedül.

A hóban futásnál tudni kell, hogy nyilván fárasztóbb, és bizony lábszárig átázik az ember, ha nagyobb hóba téved.

Én szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy pár kilométer után már erdős, dombos területen trappolhatok, így extrán nem kell készülnöm a hóban futásra, de hosszabb távoknál meg kell tervezni a felszerelést. Korábban ezzel kapcsolatban több hasznos bejegyzést is megosztottunk, de nem lehet eleget olvasni a témával kapcsolatban, ezért a heti blogszemlében még ajánlunk több hasznos cikket ezzel kapcsolatban.

FUTASROLNOKNEK.HU
Kezdjük is mindjárt a népszerű futós honlappal, két hasznos cikk a téli, havas futáshoz, mivel érdemes foglalkozni a havas kocogások kapcsán, míg a másik anyag az inspiráció kapcsán íródott.

ZERGETALPAK (Facebook)

Börzsöny, Vulkántúra-beszámoló – a szerző hat és fél óra alatt teljesítette a több mint 41 kilométert, a szint több mint 2000 méter volt. Nem lehetett könnyű a hóban futás, de az élmény és a látvány fantasztikus lehetett. A fotók alapján gyönyörű helyen futottak.

BARATRUNNING.COM
A szerző három részletben futott ebben a zimankós időben maratoni távot a Balaton Maraton elnevezésű versenyen, amelyet a korosztályában meg is nyert.

Nem lehetett egyszerű ebben az időben három alkalommal elrajtolni, de látva a remek részidőket, hatalmas erőt és inspirációt adott neki!

21097KK.WORDPRESS.COM
Koffein kapitány végre versenyről írt beszámolót, jó volt olvasni, milyen remekül érezte magát futás közben, és annak ellenére, hogy nehéz időszakon van túl, egész jó idővel sikerült a távot teljesítenie. Reméljük, ez volt a biztató kezdet, és szép fokozatosan jöhetnek a hosszabb távok és idők is.

A Facebookon szembejött velem egy hasznos lábnyomfelismerő kép linkje, a képet az „Akik szeretik a Börzsönyt” nyilvános csoportban osztották meg, és nagyon jól látszik, melyik állatnak milyen a lábnyoma a hóban.

Ennek azért is örültem, mert az egyik Fb-posztban osztotta meg valaki, hogy érdekes lábnyomra bukkant, és nem tudja, milyen állaté lehet – nos, most már így tudom, hogy az bizony egy borzé volt!

ULTRAKALEK.WEBNODE.HU
Hernádi László korábbi posztjaiban már írt a talpi bőnyegyulladásról. A kialakulása sem volt rövid folyamat, és nyilván a rendbehozatala sem egyszerű. Azonban a saját maga által kidolgozott módszer egyelőre hatékonynak bizonyul.

Az utolsó versenye az egyéni Ultrabalaton volt, amikor is egyértelműen kiderült számára, ezzel a gyulladással kezdeni kell valamit, magától nem múlik el.

A jelek szerint jól sikerült a kezelés, mert elkezdhetett újra futni.

FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka hosszútávfutó, futóedző regeneráció témakörben osztotta meg egy korábbi cikkét, amiben a DOMS-szal kapcsolatban kaphatunk információkat, hogy mi is ez valójában, és hogyan lehet kezelni.

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
Amikor a beton adja a másikat

KREMLICZA LEVENTE

Részt vettem a Budai Trailen, a 27 kilométeres L-távon indultam immár harmadjára. Tudtam, hogy nem vagyok jó formában, és fáradt is voltam, de azért arra nem számítottam, ami következett. Sokkal lassabban futottam, mint terveztem, olyan emelkedőkön sétáltam, amelyeken korábban soha. Aztán Nagykovácsiban egy jégfolton sikerült elcsúsznom, olyat estem, hogy a járdaszegély adta a másikat, nagy bajom nem lett, de jó tíz percig alig tudtam mozgatni a karom, így az is sétával telt, utána kicsit helyre jött a könyököm, de annyira bemerevedtek az izmaim, hogy alig tudtam kocogni. Végül beértem az eddigi legrosszabb időmmel. Általában ilyenkor jó érzések öntenek el, hiába nem ment jól, de ez most elmaradt.

A híresen finom gulyás sem volt olyan, mint máskor. Sosem mondtam ilyet eddig, de úgy éreztem, kár volt elindulni, pedig gyönyörű havas tájon futhattam, és a mezőny első harmadában végeztem, mégis keserű ez az élmény.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.