Tájfutórekordok a karantén alatt

Bár a koronavírus-járvány a tájfutókra is hatással volt, az elmúlt időszakban három rekord is megdőlt a magyarországi pályákon.

A legtöbb sportághoz viszonyítva a tájfutókat talán kevésbé viselte meg a koronavírus-járvány miatt kialakult karanténidőszak, a természet ugyanis ebben az időszakban is „nyitva állt” a sportolók előtt. Ennek, valamint a sportágat övező egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően három rekord is megdőlt a tájékozódásifutó-pályákon.

Március közepén egy hét alatt 98 különböző ellenőrzőpontot kerestek fel országszerte a futók, május első hetében pedig összesen 21-en teljesítettek hosszabb-rövidebb tájékozódásifutó-pályát, és összesen 257 alkalommal érintettek egy ellenőrzőpontot!

Ezen a héten a legnépszerűbb pálya a budapesti Kereszturi-erdő volt, ahol most már a népszerű futókör mellett a tájfutást is kipróbálhatják az érdeklődők.

Ráadásul azoknak a teljesítményét nem is tudták mérni, akik mobiltelefon nélkül, papíralapú térképpel futottak, márpedig a nagy számban fogyó térképek alapján sok ilyenre volt példa. Ugyanakkor az nem teljesen igaz, hogy a járvány egyáltalán nem volt hatással a sportágra.

EGYRE TÖBB A PÁLYA
A főváros környékén a Kereszturi-erdőben, a Gellérthegyen, Nagykovácsiban és Gödöllőn találhatók tájékozódásifutó-pályák, míg vidéken többek között Pécsett, Miskolcon, Veszprémben és Szegeden is térképet ragadhatnak az érdeklődők. Jó hír, hogy a nyár folyamán pálya nyílik a Börzsönyben is, így a tájfutóknak egyre több lehetőségük van, hogy szeretett sportágukat űzzék.

„Edzésre volt lehetőség, de a közös tréningeket nem lehetett megtartani a klubokban, ahogy a versenyeket sem – mondta Győrffy Kristóf, a Magyar Tájékozódásifutó-szövetség marketingkoordinátora – Ami különösen fájó, hogy elmaradt a dániai világbajnokság, a 2022-es magyarországi Európa-bajnokság pedig két évet csúszik. Ugyanakkor az állandó pontos tájfutópályák a kezdőknek is elérhetőek, így ők is kipróbálhatják a tájfutást, ami azért is örvendetes, mert így a futók a szabad levegőn, a zöld természetben sportolhatnak, kiszakadva kicsit a városból. A tájékozódásifutó-pályák fejlesztése egyébként folyamatos, az előttünk álló hónapokban is várható, hogy újabb pályák nyílnak meg az országban.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.