Az Everest rekordere ismét a csúcsra tör

Talán senki nem ismeri jobban a legendás Mount Everestet Kami Ritánál. A negyvenkilenc éves nepáli serpa huszonkét alkalommal jutott fel a csúcsra, de szeretné még legalább három alkalommal megismételni ugyanezt.

„A következő célom az Everest meghódítása”.

Bár a világ legmagasabb, 8850 méter magas hegycsúcsáról van szó, a fenti kijelentésben önmagában nem lenne semmi szenzáció. Akkor viszont igen, ha hozzátesszük, hogy Kami Rita serpa huszonharmadik alkalommal jutna fel a csúcsra. Bizony, negyvenkilenc évesen azzal büszkélkedhet, hogy eddig huszonkét alkalommal mászta meg a világ legmagasabb hegyét, amivel egyébként világrekordernek számít. Ám nem éri be ennyivel, szeretne legalább huszonötször feljutni az Everestre.

„Természetesen számolom, hányszor másztam meg, és a célom, hogy legalább huszonötször meghódítsam a csúcsot” – mondta egy évvel azután, hogy 2018 májusában huszonkettedik alkalommal is sikerrel járt. Ezek után aligha meglepő, hogy a kezdetekre is kristálytisztán emlékszik.

Szegény családba született, és bár tizenkét éves kora óta segítette a hegymászókat, egészen 1994-ig, vagyis huszonnégy éves koráig kellett várnia, hogy valóra váljon az álma, és feljusson a világ legmagasabb csúcsára.

„Abban az időszakban nem mászhattad meg az Everestet, ha előtte nem másztál meg legalább két-három nyolcezrest. Ám huszonnégy évesen végre feljutottam a világ csúcsára, ami, mondanom sem kell, igencsak kemény munka volt. És ez a további mászások során sem volt másképp, nagyon nehéz és kimerítő. Bár azóta rengeteget fejlődött a technológia, egyvalami nem változott: az Everest megmászása közben ugyanakkora a félelem. A családtól távol mindig nagy a nyomás a serpákon, hogy befejezzék ezt a munkát, a túlélési esély ötven-ötven százalék. Mindent alaposan meg kell tervezni, mert bármilyen tapasztalt alpinistáról van szó, a legkisebb hiba is végzetes lehet. Az Everesten minden egyes pillanat veszélyes és kockázatos, de ez a munkám, úgyhogy ezt kell csinálnom.”

Sőt, szeretné, ha a gyermekei is ezt a hivatást választanák, és attól tart, hogy bő egy évtized múlva már nem lesz elég hegyi idegenvezető, aki segít majd a tapasztalt hegymászóknak vagy a kalandos kedvű turistáknak.

„Mi analfabéták és szegények voltunk, ez volt az egyetlen lehetőségünk a túlélésre, de a világ azóta sokat változott” – ismerte el.

 

Kami Rita serpa eddigi sikeres Everest-expedíciói:
1994, 1995, 1997, 1998, 1999, 2000, 2003, 2004, 2005, 2006,
2007, 2008, 2009, 2010, 2012, 2013, 2015, 2016, 2017, 2018

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.