Pecázás: kedvcsináló fogások

Itt a március, végre terepre mehetnek a horgászok. Kedvcsinálóként nézzük át, melyek voltak az elmúlt évek legnagyobb fogásai.

Alighogy kisüt a nap, rügyeket bontanak a fák, rákezdenek az énekesmadarak, és a horgász is nyomban leporolja a felszerelését, a legtöbben márciusban kiülnek valamelyik tó- vagy folyópartra. Kedvcsinálóként felelevenítjük az elmúlt évek legnagyobb fogásait, ki mit csalt horogra világszerte. A képek önmagukért beszélnek.

Listánk első helyezettje egy mekongi harcsa. Jellemző, nem volt elég egy horgász a kifogásához, ketten is kellettek, hogy biztonsággal partra tudják hozni. Órákon át fárasztották, mikor egyikük karja elfáradt, jött a váltás. A fő képen látható világrekorder mekongi harcsa és kifogói 2005-ben küzdöttek meg egymással Thaiföldön. A csali állítólag pióca volt.

A második az a tokhal lett, amely – jóindulattal – ötször nehezebb volt kifogójánál. 2012 szeptemberében egy kaliforniai horgász csalta horogra a kanadai Fraser folyóban. Az óriási fehér tok 3.5 méter hosszú, törzskerülete 1.1 méter, súlya pedig 500 kilogramm volt – becslések szerint. Érdekesség, a horgász mindössze egy óra alatt kifárasztotta, a fotók elkészítése után pedig nyomban visszaengedte a folyóba.

Óriás laposhal. Kevésbé ismert halfaj, Norvégia partjainál akadt egy német horgász, Marco Liebenow horgára. Másfél órán át küzdöttek egymással, mire a különös formájú élőlényt sikerült kiemelni a vízből. A zsákmányt 2013 júliusában fogta ki, súlya 234 kilogramm volt. A férfi elmondása szerint a halszörnyet kifogni olyan erőt igényelt, mintha egy tengeralattjárót készült volna partra húzni. Rajta kívül még három ember segítsége kellett a hal kifárasztásához. A zsákmány hossza 2.6 méter volt.

A kardorrú hal köztudomásúan veszélyes. A világhálón több olyan felvétel is kering, amely a kifogása közben készült, és bizony a bátor hal torpedóként repül a hajóba, hogy éles orrával megsértse az őt kifogni készülő horgászt. A legnagyobb, halászok által kifogott kardorrú, amelyet hitelesítettek is, 7 méter hosszú volt, súlya meghaladta az 1 tonnát. A képen látható, sporthorgászok által zsákmányolt rekorder 220 kilós és 352 centiméteres volt.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.