Budapest–Szeged: 555 kilométer 5 nap alatt

Példát mutatott összetartásból az a negyven kerékpáros, aki 5 nap alatt teljesített 555 kilométert Kelet-Magyarország tájain augusztus 25. és 29. között. A bringások közös tempót diktáltak, hogy így segítsék lassabb társaikat.

A szállodaláncnak köszönhetően a résztvevők nagyon kedvező feltételekkel nevezhettek, így pillanatok alatt megtelt a keret. Az ország minden tájáról, sőt, külföldről is érkezett résztvevő a Tour de Hunguestre. Dacára, hogy nem versenyről, hanem túráról van szó, azért tartogatott kihívásokat a táv.

A bringások a Budapest–Galyatető–Eger–Hajdúszoboszló–Gyula–Szeged útvonalon tekertek, átlagosan napi több mint 100 kilométeres távokat megtéve, érintve Magyarország több fontos turisztikai térségét, többek között a Mátra hegyvonulatát, az Egri borvidéket, a Tisza-tavat és a Hortobágyot.

A túra különlegességét az adta, hogy a célállomásokon a Hunguest Hotels szállodáiban, illetve a velük közvetlen összeköttetésben lévő fürdőkben relaxálhattak sportolás után a résztvevők. A hajdúszoboszlói, gyulai, egri és szegedi fürdőt egyaránt hazánk közkedvelt pihenőhelyei között tartják számon.

„A Tour de Hunguest célja a kerékpározás népszerűsítése, és nem titkoltan arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a Hunguest Hotels szállodái mind elhelyezkedésben, mind szolgáltatásokban felkészültek az egyre népszerűbb kerékpáros turizmus fogadására. A tervek szerint jövőre a dunántúli Hunguest Hotels szállodák adják a túra gerincét” – mondta Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója.

„Egy bringatúra tervezésénél az egyik legfontosabb a háttér, azaz a szállás-étkezés biztosítása oly módon, hogy a résztvevők tökéletesen kipihenhessék az aznapi táv fáradalmait – nyilatkozta a szakmai szervező, Takács Tamás. – Az első Tour de Hunguesten olyan útvonalat jelöltünk ki – többek között mátrai hegymenettel –, ami komoly teljesítmény, de a jövőre nézve felmerült hasonló többnapos túrák tervezése rövidebb távokkal is.

A mi csapatunkban olyan bringások is tekertek, akik még sohasem teljesítettek olyan nehéz távot, mint az első mátrai szakasz, a csoport erejével viszont képesek voltak letekerni egymás után az öt etapot.

Lenyűgöző volt, ahogy a galyatetői emelkedőn többen sötétedésre értek fel a szállodába, mégsem szálltak be a kísérő autóba. Csak gratulálni tudunk mindenkinek, akik eljutottak Szegedig és büszkén viselhetik a teljesítésért járó érmet.”

Az ötnapos túrán Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke (aki „mellesleg” a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke) is tekert, s szintén hosszú távú lehetőséget lát egy ilyen kerékpártúrában.

„A Tour de Hunguest ebben a formában vagy akár még több résztvevővel képes feloldani a magyar turizmus két fő problémáját, a térbeli és időbeni koncentráltságot. Ötven fő 5 napon át 250 vendégéjszaka, amit leginkább a tavaszi és őszi időszakra lenne érdemes tervezni, amikor sok az üres szoba a szállodákban, ugyanakkor kerékpározásra ideális az idő. A másik észrevétel, hogy egyénileg nem lehet megszervezni egy túrát ilyen biztonságosan és komfortosan, egy 40 fős csoport pedig felvezetés és biztosítás nélkül jobb, ha nem kísérli meg az indulást.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.