Aki egyszer kipróbálja, azt rabul ejti, de drága mulatság a fából készült kerékpár

Összesen kilenc kilogramm a walesi járgány, az ára kétmillió forint.

Az angol-walesi határ közelében található Twmpa cég Twmpa Cycles GR 1.0 néven futó kerékpárjának váza kőrisből van, de ugyanúgy néz ki, mint egy acélvázas bicikli. A faváz súlya mindössze 1.8 kilogramm, a bringa pedig összesen kilenc kilót nyom. A pehelykönnyű „faszamár” ára már korántsem ilyen barátságos: csak a váz 950 ezer, míg a teljes bringa kétmillió forintba kerül.

A favázas bringákat gyártó cég alapításának ötlete Andy Dix fejéből pattant ki, aki mindamellett, hogy bútorasztalos, megrögzött kerékpáros is, már kétszer feltekert a Mount Everestre. Barátjával és üzlettársával, Miguel Ferrosszal két évig kizárólag kutatással, fejlesztéssel, formatervezéssel és a lehetséges problémák – például korhadás – felismerésével foglalkoztak, mielőtt elkészítették első fabiciklijüket.

„Minden megváltozott, amikor először ültem fel fakerékpárra – emlékszik vissza Andy Dix. –

Azonnal rabul ejtett a tekerés minősége, egyszerűen semmihez sem hasonlítható érzés. A váz merev, ugyanakkor érzékeny, maga a bringa pedig elképesztően kényelmes. A legsilányabb minőségű utakon teszteltem, és szinte gond nélkül siklott át minden gödrön és hepehupán.

Ez annak köszönhető, hogy a fa – a fémmel ellentétben – kitűnően nyeli el a rázkódást, még a karbonszálas változatoknál is hatékonyabban. Az első utamat követően az volt az érzésem, hogy a fakerékpár hamarosan elmossa a határokat az országúti, a gravel és a hegyi-, illetve terepkerékpárok között.”

Persze a Twmpa Cycles GR 1.0 nem csupán fából készül: a nyeregbe és a kormánycsőbe karbonbetétet helyeztek, míg a hátsó féktárcsa és a dropout fém, illetve alumínium. A kerékpár villáját sem kőrisből gyártották. Dixéknek ugyanis figyelembe kellett venniük, hogy menet közben erős hatások érik, ezért inkább a karbonszál mellett döntöttek.

„Nem túlzás állítani, hogy a végtermék bombabiztos” – állítja Dix.

Az asztalosmester nem a levegőbe beszél, a kerékpár olyan ISO-szabvány szerint készült, amely szavatolja, hogy a faváz tíz évig bírja a gyűrődést, és az anyag nem fárad el.

„Terveink között szerepel, hogy további modelleket gyártunk. A fa tökéletes alapanyag a gravel kerékpárhoz, mert a súlynak nincs különösebb jelentősége, a kényelem azonban fontos szempont” – állította a tervező.

(Fotók: Twmpacycles, shutterstock)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.