Téli buli gyerekeknek a Jégpalotában

Január 19-én ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Téli Sportágválasztó, amelyen több mint húsz téli mozgásformával ismerkedhetnek meg a fiatalok és a felnőttek.

Idén a Vasas Jégcentrum ad otthont az 5. Téli Sportágválasztónak, amelyre január 19-én, szombaton 10 és 17 óra között várják a szervezők a tél és a mozgás szerelmeseit – írják hírlevelükben a szervezők. A látogatók két nemzetközi szabványméretű jégpályán, összesen 3600 négyzetméteren próbálhatnak ki népszerű és ritkábban látott, de annál izgalmasabb téli mozgásformákat, köztük a jégkorongot, a jégtáncot, a műkorcsolyát, a rövid pályás gyorskorcsolyát, a curlinget, a szánkózást és a fakutyázást. A Jégpalota melletti területen pedig a 30 méteres lesiklópályán az alpesi síelésre, snowboardozásra is lesz lehetőség.

Az érdeklődők a rendezvényen találkozhatnak a téli sportágak kiválóságaival, a havas-jeges sportok bajnokaival, s a jövő kiemelkedő reménységeivel is lehetőség lesz a közös sportolásra.

A szervezők pecsételőfüzettel is szeretnék minél több sportág kipróbálására és kiállítói aktivitás meglátogatására ösztönözni a látogatókat, akik nemcsak élményeket, hanem – az ajándéksorsolásoknak köszönhetően – értékes nyereményeket is hazavihetnek magukkal.

 

A gyerekek a téli sportok közül a sífutást is kipróbálhatják

 

A rendezvény után, 18 órától is irány a jég! Itt már valóban profik veszik birtokba a pályát, hiszen a Vasas–Gyergyószentmiklós felnőtt jégkorongbajnokira invitálják a kedves látogatókat, a mérkőzés díjmentesen megtekinthető.

A Téli Sportágválasztó, mint ahogy a Nagy Sportágválasztó-rendezvény, díjmentesen látogatható, de regisztrációhoz kötött. A bejárat a Jégpalota főbejárata, ahol a regisztrációs karszalag átvétele után léphetnek be az érdeklődők a rendezvényre.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.