Huszonöt magyar az idei Spartathlonon

A koronavírus-fertőzés veszélye miatt az eredeti helyszín helyett máshol, de március 10-én este megtartották az idei Spartathlon sorsolását. Ugyanakkor eldőlt, hogy a Bécs Maraton elmarad!

A végleges rajtlista szerint huszonöt magyar futó örülhet első körben, akik közül tizennégyen először vehetnek részt a Spartathlonon, az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres ultramaratoni versenyen.

Három év szünet után, idén ősszel újra szurkolhatunk a korábbi háromszoros bajnok, és egykori pályacsúcstartó dr. Lubics Szilviának. Cseppet sem meglepő, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti év női győztese, Maráz Zsuzsanna is rajthoz áll szeptember 25-én, a hölgyek mezőnyében azonban a többi induló nem számít rutinos résztvevőnek, mivel első alkalommal izgulhatunk a tavalyi Korinthosz-győztes Horváth Reninek, s az újoncok között köszönthetjük Maráz Zsuzsanna tanítványát Zétényi Szvetlánát is, továbbá első alkalommal áll rajthoz a 2019-es Ultrabalaton harmadik helyezettje, Hallgató-Csík Ivett és a háromszoros Ultrabalaton-teljesítő Ihász Veronika is.

A férfiak mezőnyében – figyelemmel az eddigi huszonegy sikeres teljesítésére – az idei évben is alanyi jogon, sorsolás nélkül vehet részt Lőw András, aki huszonnegyedszer indul, s akinek a tavalyi sikertelen futása után van miért visszamennie Athénba.

A rajtlistán szerepel még az Ultra című film jelképes Spartathlon-bajnoka Szabó Béla, aki idén újra útjára indul, mert eddig mindig kifogott rajta a verseny. Ha már Ultra, akkor persze Simonyi Balázs, akinek neve szintén az indulók között szerepel.

A Spartathlon történetének eddig két magyar férfi bajnoka volt, és idén mindketten harcba szállnak a babérkoszorúért, esetleg a címvédésért. Bogár János és a tavalyi győztes Bódis Tamás is helyet kapott a rajtlistán, mint ahogy a korábbi teljesítők közül az ötszörös finiselő Veress Béla, s a 2018-as teljesítők, Büki Tivadar és Kozma Zsolt is megveheti az Athénba szóló repülőjegyet. A tavalyi sikeres után idén is szoríthatunk Gyöngyösi János Tibor sikeréért.

A férfiak között idén tíz futó debütálhat: Dombay Gábor, Farkas Zoltán Károly, Kakuk Ádám, Lovász Zsolt, Peyer Zoltán, Selley Gábor, Szekeres Tibor, Szilvási Péter, Szkridon Gellért, Takács Péter Balázs.

 

Elmarad a Bécs Maraton

A koronavírus-járvány miatt azonban elmarad az április 19-re tervezett Bécs Maraton – közölték a szervezők. Ausztria legnagyobb ilyen jellegű sporteseményére 130 országból – így Magyarországról is – 45 ezer résztvevőt vártak. Wolfgang Konrad főszervező hangsúlyozta, tekintettel a futók, a közreműködők és az ország egész lakosságának egészségére, nem hozhattak más döntést.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.