A túlzott magabiztosság életveszélyes

Egyre több tapasztalt sportember esik áldozatául a túlzott önbizalomnak. A veszélyt hajlamosak elbagatellizálni, és elkövetik az egyik legnagyobb hibát: egyedül indulnak útnak.

Ez a nyár sem telt el halálos túrabaleset nélkül. A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál eleve jóval többen vágtak neki a természetnek, de a problémát nem a tapasztalatlanságuk okozta, éppen ellenkezőleg. Az Egyesült Államokban megfigyelték, hogy a rutinos, jelentős szabadidősportmúlttal rendelkező férfiak meglehetősen nagy számban voltak elszenvedői valamilyen szerencsétlenségnek, nemegyszer tragikusnak.

„A szabadban elszenvedett balesetek száma nyáron hagyományosan megugrik

– idézi Wes Riggins, a California Explorer Search and Rescue társaság elnökének véleményét a sfgate.com. – Kaliforniában a hőség szedi a legtöbb áldozatot, de idén egy másik trendre is felfigyeltünk: kifejezetten tapasztalt, jó kondícióban lévő férfiak is életüket vesztették. Az ő esetükben nem a felkészületlenség, inkább a felelőtlenség volt az ok, valami balul sült el, és képtelenek voltak segíteni magukon.”

A mentési munkálatokban is aktívan részt vevő férfi négy esetet is felsorolt. A 61 éves, ultratávokat is rendszeresen teljesítő terepfutó, Fred Zalokar a kijelölt túraútvonalakat figyelmen kívül hagyva vágott át a Yosemite Nemzeti Park erdején, amikor baj érte, és csak a holttestét találták meg az eltűnésének bejelentését követően. Hasonlóan járt a 37 éves Philip Kreycik is, aki egynapos túrára indult a Pleasanton Ridge Regional Parkba, de a feltételezések szerint eltévedt, és a keresőcsapatok csak 24 nappal később találtak rá holtan. A 64 éves James Youngblom a Yosemite Nemzeti Parkban túrázott, és szintén odaveszett. A 36 éves Saulo Escalante a Mount Whitney csúcsára próbált feljutni, amikor megcsúszott és a mélybe zuhant. Mi a közös a felsorolt tragikus esetekben?

Mindegyik férfi egyedül, segítség nélkül volt a terepen.

„Bármennyire is felkészültek vagyunk, sokkal biztonságosabb, ha csoportosan vágunk neki az útnak – folytatta Wes Riggins. – A legtöbb baleset, amelynél a mentőcsapat tagja voltam, úgy történt, hogy az illető vagy egyedül indult az erdőbe vagy leszakadt a társaitól és eltévedt. Sokan hajlamosak túlbecsülni a képességeiket, főleg, ha már sok év tapasztalat áll mögöttük. Pedig ilyenkor kell a legjobban észnél lenni. Az ember a túlzott önbizalom hatására hajlamos félvállról venni a dolgokat, és a hanyagság sokszor végzetes lehet. Baj esetén, társak nélkül ráadásul senkitől sem tudunk segítséget kérni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.