A túrázók életét is megnehezíti a helytelen fejtartás

A problémát szerencsére könnyű felismerni, és néhány gyakorlat rendszeres végzésével hatékonyan tehetünk ellene.

A modern kor, az okostelefonok, számítógépek és egyéb technikai kütyük egyre gyakoribb használatának velejárója, hogy az emberek többsége rossz pozícióban tartja a nyakát, fejét, amire túrázáskor a hátizsák cipelése is rátehet egy lapáttal. Ha nem teszünk semmit a probléma ellen, később nyak- és hátfájásra panaszkodhatunk, ami az idő múlásával rosszabbodhat. Az alábbi YouTube-videón Chase J. Tucker személyi edző foglalkozik a témával, és ad hasznos tippeket minden természetjárónak.

„Egy túrám során készített fényképen tűnt fel, milyen rosszul tartom a nyakamat, és egyből tudtam, valamit tennem kell ellene – mondja videójában a hobbiként hosszú távú túrákra járó Tucker. – A rossz fejtartás több szempontból negatívan hathat az egészségre, egy tanulmány szerint harminc százalékkal is ronthatja a légzés hatékonyságát. A test – működéséből kifolyólag – minden negatív hatást kompenzál, így az is előfordulhat, hogy egy vádlisérülés hátterében is a rossz fejtartás áll.”

Az első feladat a probléma felismerése, ehhez a legegyszerűbb, ha megkérjük valamelyik ismerősünket, hogy készítsen oldalról egy fényképet rólunk. A tükörben ne nagyon bízzunk, az ember önkéntelenül is kompenzálja a testtartását, amikor belenéz. Helyes testhelyzet esetén oldalról nézve a fülünknek függőlegesen egy vonalban kell lennie a vállunkkal. Ha előrébb van, az már nem jó.

A helyes fejtartás eléréséhez szükséges gyakorlatok 4:08 és 8:38 között láthatók, mindegyiknél a fejet tartó izmok megmozgatása a cél, és a látott mozdulatokat 20-30 másodpercig kell kitartani, háromszori ismétléssel.

„Különbözőek vagyunk, ezért fontos, hogy a látott gyakorlatokat csak olyan mozgási tartományban végezzük, amelyben kényelmesnek érezzük. Enyhe feszülő érzés nem gond, de fájdalom esetén azonnal hagyjuk abba. Naponta néhány perc sokat segít, akár számítógép előtti munka esetén, pihenés közben is alkalmazhatjuk. A túrázás hasznos szabadidősport, különösen ha ülőmunkát végzünk. Ezekkel a gyakorlatokkal megalapozhatjuk, hogy hosszú ideig jó formában maradjunk.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.