Íme a túrázók új csodajárgánya

Egyszerre hajó, kerékpár és sátor – a jövőre piacra kerülő, különleges kialakítású, elektromos és kétéltű Z-Triton a túrázók nagy kedvence lehet a közeljövőben.

Új, kifejezetten kalandvágyó túrázóknak készített speciális járgányt fejlesztettek ki, amit – ha minden jól megy – potom nyolcezer euróért, azaz csaknem hárommillió forintért jövőre bárki megvásárolhat.

A Z-Triton névre hallgató jármű valójában egy hajó és egy kerékpár ötvözete, amiben alkalomadtán aludni is lehet éjszaka – még ha nyilván nem is kínál akkora kényelmet, mint egy nagyobb sátor.

Persze egy vérbeli túrázónak nincs is rá szüksége. Ugyanakkor azt sem árt figyelembe venni, hogy a 3.6 méter hosszú, 1.2 széles és 1.55 magas járműben két személy fér el.

Már az egész járgány kinézete bizarr, a vezérlőegysége pedig inkább hasonlít egy gyerekjátékhoz, mint egy méregdrága jármű műszerfalához. Mindenesetre az ajánlók szerint a kezelése nagyon könnyű, nem igényel különösebb szakértelmet. Az egészet két villanymotor hajtja, és természetesen belső világítással, légkondicionáló berendezéssel is fel van szerelve.

Egyelőre a tesztüzemmód zajlik, s ha mindent rendben találnak, jövőre dobják piacra a Z-Tritont. Kíváncsian várjuk, itthon mikor jelenik meg az első ilyen modell, ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy jó ideig biztosan népszerűbb marad a lakóautós és sátras megoldás a túrázók körében.

Nyitókép: Zeltini Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.