Megállt egy túrázó szíve az idei Kinizsi Százas céljában

A kedvező időjárás miatt az indulók több mint nyolcvan százaléka teljesítette a túrát, de Tatán csaknem tragédia történt.

Három év után, a szokásokhoz híven május utolsó hétvégéjén rendezték meg ismét Magyarország legrégebbi teljesítménytúráját, a Kinizsi Százast. A megszabott 1320 fős nevezési korlát az előzetesen tapasztalható fokozott érdeklődés ellenére nem telt be, ám alig valamivel kevesebben, 1207-en rajtoltak el Békásmegyeren. A célba érkezők száma is elképesztően magas volt, a szervezőktől kapott információk alapján

990–1000 közé tehető a teljesítők száma, ami 82-83%-os arány.

„Az időjárás nagyban megkönnyítette az idei teljesítést, nappal nem volt hőség, éjszaka pedig nem hűlt le túlzottan a levegő – válaszolta érdeklődésünkre Kovalik András főszervező. – A túra hagyományainak megfelelően a teljesítési időket nem hozzuk nyilvánosságra, hiszen a Kinizsi Százas teljesítménytúra, nem verseny. Mindenki joggal lehet büszke magára, ha szintidőn belül ért a célba, gratulálunk a teljesítményéhez!”

Kovalik András elmondása szerint a szervezés problémamentesen zajlott, súlyos sérülés a túra alatt nem történt. A célba érkezést követően viszont két esetben is igénybe kellett venni a mentők segítségét. Az egyik alkalommal az étteremben a székén hintázó túrázó hanyatt vágódott, és agyrázkódást szenvedett, egy másiknak pedig a célban megállt a szíve.

„Szerencsére nem történt tragédia, a helyszínen lévő orvosi személyzet mindkét esetben ura volt a szituációnak, és szakszerű ellátásban részesítette a rászorulókat.”

Habár még egy hét sem telt el az idei Kinizsi Százas megrendezése óta, a szervezők már a következő évre is gondolnak, s hacsak a koronavírus-járvány vagy más hasonló, előre nem látható esemény nem szól közbe, 2023-ban is megrendezik. A hangulatot addig is a szeptember 3-ára kiírt Kinizsi 40-nel lehet megőrizni.

„A teljesítménytúra negyven kilométeres távját szándékosan választottuk le. A szervező stáb egyre idősebb, és így könnyebb összegyűjteni a társaságot. Tavaly az első Kinizsi Százas negyvenedik évfordulója alkalmából írtuk ki a Csillaghegyről induló, az eredeti útvonal első szakaszát bejáró teljesítménytúrát, aminek nagy sikere volt. Ezúttal is szeretettel várunk mindenkit!”

A 2022-es Kinizsi Százas az egyik teljesítő szemével:

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.