Túrázókat ragadott el a lavina Alaszkában

A három középkorú férfi kellemes kirámdulásra indult a Medve-hegyen, a célt azonban soha nem érték el. A mentőcsapatok már csak a hóba temetett holttesteiket találták meg.

Három férfi hóba temetett holttestét találták meg az Egyesült Államokban, Alaszkában, a nyomok és az első vizsgálatok alapján lavinabalesetet szenvedtek.

Amerikai sajtóhírek szerint a középkorú túrázók február 2-án délelőtt fél tizenegykor indultak útnak az Anchorage városának közelében található Medve-hegyre, amelynek csúcsáról gyönyörű a panoráma. A bázisra délután öt óra környékén kellett volna visszaérkezniük, de nem jöttek meg. Eltűnésüket az esti órákban jelentették, keresésük ezt követően indult meg.

„A férfiak élettelen testét a Medve-hegyre vezető úton, a hó alatt találtuk meg – informálta Austin McDaniel, a mentőcsapatok szóvivője az AP hírügynökséget. – Minden jel arra utalt, hogy lavina sodorta és temette maga alá őket. Sajnos egyiküknél sem volt helyzetjelző vagy bármilyen eszköz, amely ilyen szituációban a segítségükre lehetett volna, nem volt esélyük megmenekülni.”

A tragédia jól példázza, mennyire fontos felkészülni minden eshetőségre, amikor túrázni indulunk akár egyedül, akár baráti körben. Hazánkban szerencsére nem kell lavinától tartani, de az utóbbi hetekben előfordult, hogy túrázók bajba kerültek a hideg időjárás miatt vagy azért, mert eltévedtek.

Téli túráinkon ezért lehetőleg mindig legyen nálunk vastag ruházat, feltöltött mobiltelefon, papír alapú térkép, enni- és innivaló, valamint informálódjunk a környéken uralkodó időjárási viszonyokról, mielőtt útnak indulunk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.