Szabadság az óceánon

A háromszoros világbajnok sárkányszörfös Jalou Langeree két társával elutazott Madagaszkárra, hogy távol a civilizációtól élvezhessék a sportág nyújtotta, cseppet sem veszélytelen örömöket.

Hallottak már a Flame Balls nevű helyről?

Nos, a szörfösök kultikus helyét a Délnyugat-Madagaszkár partjaitól néhány kilométernyire lévő Nosy Ve sziget mellett találjuk, és a legenda szerint onnan kapta a nevét (Lánggolyó), hogy korábban egy francia szörföst olyan erővel lökte meg az egyik hullám, hogy elveszítette az egyik heréjét. Szóval, a hely korántsem veszélytelen, ám éppen az óriási hullámok miatt imádják a szörfösök és a sárkányszörfösök. A probléma, hogy nem egyszerű megközelíteni.

Mindenesetre három fiatal sárkányszörfös hölgy, a háromszoros világbajnok Jalou Langeree, Olivia Jenkins és Catharina Edin nem tétlenkedett, úgy döntöttek, nekivágnak az izgalmas, de korántsem veszélytelen kalandnak. Elutaztak a Madagaszkáron található Anakao nevű faluba, majd kibérelték a harmincöt méter hosszú (118 láb), száz éve az óceánt járó Luna Moon nevű hajót.

Ahogy mondták, már az felejthetetlen élményt jelentett, hogy egy ilyen régi, nagy múltú hajó volt az otthonuk ezekben a napokban. Egyébként innen ered a projektről készült kisfilm címe, a 118 lábnyi szabadság is. Az alapötletet részben az adta, hogy a sportágat nagyrészt férfiak uralják, kevés a női sárkányszörfös, ezúttal azonban csak ők hárman élvezhették a hullámokat, távol a világtól, és végig magukra, illetve a hajó legénységére voltak utalva. Segítségre sem nagyon számíthattak az óceánon.

 

A három hölgy ezen a csodálatos helyen sárkányszörfözött. Fotó: shutterstock

 

Persze akadtak unalmasabb napok is, amikor a túlságosan csendes időjárás miatt nem jöttek a hullámok, szörfözni így nem lehetett, ezért egyebek mellett a helyiekkel futballozva és énekelve ütötték el az időt.

„Őrjítő a várakozás, semmit sem tehetünk, csak fel-alá járkálunk – mondta a sokadik nap után az ötletgazda, a holland Jalou Langeree. – Egy ilyen túrában az a nehéz, hogy nem tudsz előre tervezni, nem lehet kiszámítani, mikor milyen lesz az időjárás. Mi is tudtuk, hogy lesznek rosszabb, felhősebb napok, amikor nem lesznek hullámok.”

Aztán valósággal kivirult, amikor egyik nap felébredve meglátta, végre közelednek a várva várt hullámok. A végén pedig mindhárman felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.

 

Jalou Langeree olykor napokig várta a megfelelő hullámot.

 

„Elsősorban az inspirált, hogy megmutassuk a fiatal lányoknak, ha elég szenvedélyes vagy, és hiszel benne, bármit elérhetsz. Teljesen mindegy, hogy sárkányszörfről, jégkorongról vagy színészetről beszélünk. Fantasztikus volt a Madagaszkáron töltött időszak, biztosan visszajövök még” – mondta Jalou Langeree.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.