Tornacipőben a Grossglocknerre?

Az osztrák baleseti statisztikák szerint a túrázók rendszeresen alábecsülik az adott hegyen, erdőben, terepen meglévő kockázatot, illetve túlbecsülik saját képességeiket, erőnlétüket.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az erdei és hegyi túrák, mivel a kirándulás lehetőséget kínál, hogy kiszakadjunk a hétköznapok hajtásából és közelebb kerüljünk a természethez. Sokan azért is keresik fel az osztrák hegyvidéket, hogy feltöltődjenek és kikapcsolódjanak. Nem árt ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a hegyi túrák során számos veszéllyel kell szembenéznünk.

 

Túrázás során egyebek mellett az időjárásra, a megfelelő lábbelire vagy a megválasztott társaságra is figyelnünk kell.

 

A tourenfex.at oldal a baleseti statisztikák alapján rámutat, hogy az útnak indulók rendszeresen alábecsülik a kockázatokat, továbbá túlbecsülik saját képességeiket. Évente átlagosan 120-an szenvednek balesetet az osztrák hegyekben – az okok között sokszor szerepel figyelmetlenség, hiányos öltözet vagy egészségügyi panasz. Lássuk, mire érdemes figyelni!

 

  • Tervezés és felkészülés

Minden egyes túra előtt érdemes tájékozódni a ránk váró megméretésekről. Az internet a barátunk, keressünk rá, milyen távolságot kell megtennünk, előreláthatólag mennyi időt töltünk túrázással, s adott esetben milyen nehézségekkel kell megküzdenünk. Kizárólag akkor jelenthetjük ki nyugodt szívvel, hogy minden tekintetben felkészültünk a túrára, ha rendesen képbe kerültünk.

 

  • Erőnlét és tapasztalat

A tapasztalat azt mutatja, sokan sajnos nincsenek olyan erőnléti és egészségi állapotban, hogy a hegyekben túrázzanak. Meglehet, az erő elegendő ahhoz, hogy elérjük úti célunkat vagy a csúcsot – visszafelé vagy lefelé menet azonban sokszor a fáradtság miatt kihagy a figyelem és csökken az összpontosítás. Sokan ilyenkor szédülnek, botlanak vagy csúsznak meg.

 

  • Egyedül vagy társaságban?

Sokan inkább egyedül indulnak útnak, mert nem akarnak mással időpontot egyeztetni vagy másra várni. Ők arra hivatkoznak, hogy ha valami baj történik, úgyis náluk van a mobiljuk. Csakhogy ne feledjük el, a hegyekben sokszor rossz a térerő, szakadozik a vonal. És mi van akkor, ha valaki úgy esik el, hogy az eszméletét veszti? Szóval érdemes legalább egy társat keresni az útra.

 

  • Időjárás

A legnagyobb veszélyt alighanem az időjárás jelenti a túrázókra. A hegyekben egyik pillanatról a másikra változhat a helyzet, hirtelen csökkenhet a hőmérséklet, eshet eső, hó, fokozódhat a köd és lecsaphat egy villám. A gyakorlatlan túrázó gyorsan elveszítheti tájékozódási képességét, pánikba eshet. Ezért érdemes még indulás előtt alaposan meglesni az időjárás-előrejelzést.

 

  • Felszerelés

A túrázók úgy tartják, hogy „annyit, amennyi kell – és minél kevesebbet” érdemes utunk során magunkkal cipelnünk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy félvállról lehet venni a ruházat, a megfelelő cipő és a további kiegészítők kiválasztását. Sokan sokszor felkapaszkodtak már a Grossglocknerre tornacipőben, de csakis a szerencséjüknek köszönhetik, hogy vissza is értek onnan.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.