Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon

A „hegyek hegyeként” is aposztrofált Matterhorn az Alpok és az alpinizmus egyik legismertebb jelképe – első megmászása tragédiába fordult, de akkora jelentősége volt, mint később a Mount Everest meghódításának.

A húszéves angol Edward Whymper már 1860-ban beleszeretett a Matterhornba, az Alpok 4478 méter magas ékkövébe, amelynek akkor még senki sem állt a csúcsán. Az évek óta apja fametszőműhelyében pallérozódó fiatalember egy londoni kiadó megbízásából érkezett az olasz oldalon a hegy lábához, hogy rajzokat készítsen a környező hegyekről.

Bár akkor még nem volt különösebb hegymászó-tapasztalata, fejébe vette, hogy ő lesz az első ember, aki felmászik az impozáns hegyre. Így ismerkedett össze egy ottani hegyivezetővel, az olasz Jean-Antoine Carrellal, aki 1857 óta már többször próbálkozott a Matterhorn megmászásával.

Összefogtak, és az elkövetkező években többször is együtt kísérelték meg a feljutást a délnyugati gerincen, erőfeszítéseiket azonban nem koronázta siker, ezért a csalódott Whymper úgy döntött, megpróbálja a svájci oldalról is, amit egészen addig megmászhatatlannak tartottak.

Szokatlan választásának azonban az lett a következménye, hogy a hazafias érzelmektől vezérelt Carrel 1865-ben szakított vele, ő ugyanis az olasz oldalról akarta megmászni a hegyet, és azt gondolta, a kihívást egyébként sem egy angolnak kell teljesítenie. Új, természetesen olasz társakkal vágott neki újfent a hegynek, amit a júliusban megérkező Whymper egy fogadóstól tudott meg, és azzal a lendülettel rohant is át a svájci oldalra, Zermattba, hogy „ellencsapatot” toborozzon.

Nem sokat teketóriázott, egy hetes csapat élén (társa volt Michel Croz chamonix-i hegyivezető, az angol Charles Hudson tiszteletes, Lord Francis Douglas, Douglas Robert Hadow, valamint két helyi hegyivezető, apa és fia, idősebb és ifjabb Peter Taugwalder) július 13-án hajnalban máris csúcstámadásba kezdett a Hörnli-gerinc irányából, amely ma is a hegy legnépszerűbb útjának számít.

A HÍRES HÖRNLIGRAT

 

 

Jól haladtak, este már 3380 méteren bivakoltak, ahonnan másnap hajnalban indultak tovább. Július 14-én 13.40-kor Edward Whymper felért a csúcsra, ezzel beírta magát a hegymászás történetébe, ő lett az első ember, aki feljutott a Matterhornra. Michel Croz ugyan tartotta vele a lépést, de Whymper mindenáron első akart lenni.

„Az emelkedő könnyebb lett, Croz és én pedig egy nyaktörő futammal rohanni kezdtünk felfelé, aminek holtverseny lett a vége – emlékezett vissza Whymper. – Egy óra negyven perckor a világ a lábaink előtt hevert, meghódítottuk a Matterhornt! Hurrá! Egy lépésnyomot sem láttunk.”

Mikor a lassabban haladó, barátból lett rivális, Carrel kétszáz méterrel lejjebb meglátta őket a csúcson, csalódottan visszafordult csapatával.

A történet további része már nem volt ilyen dicsőséges, egyrészt a siker körülményei, másrészt az ereszkedés közben történt tragédia miatt. A csúcshódító csapat egy óra múlva kezdte meg az ereszkedést, Whymper ment utoljára.

Gustave Doré illusztrációja a tragédiáról. Forrás: Wikipedia

Óvatosan másztak, egyszerre egy ember ereszkedett a kötélen, ennek ellenére egy órával később megtörtént a baleset: Hadow megcsúszott, magával sodorta Crozt, Hudsont és Douglast is, és így négyen a mélybe zuhantak. Taugwalder visszaemlékezése szerint Croz egy ideig még tartani tudta a rázuhanó Hadow-t, de hiába: „Ez lehetetlen!” – ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt a halálba zuhant volna.

Közülük Lord Francis Douglas holtteste sohasem került elő, halála miatt a dühös Viktória angol királynő egyenesen meg akarta tiltani alattvalóinak a hegymászást – más kérdés, hogy szándéka éppen ellenkező hatást ért el…

A négy halálos áldozatot követelő tragédia eleve beárnyékolta a sikert, ráadásul a túlélők szerint Whymper nem is viselkedett túl sportszerűen, „elárulta társait”, ugyanis levágta magáról a biztosítókötelet, hogy előresiessen, és biztosan ő lehessen az első a csúcson, amivel a többiek életét is kockára tette, nemcsak a sajátját.

Később hivatalos vizsgálatot indítottak az ügyben, mert többen ezt tartották a későbbi tragédia egyik lehetséges okának is. Akkoriban az ügy nagy visszhangot kapott a világsajtóban, de végül mindenkit felmentettek a vádak alól. Az idősebb Peter Taugwaldert például egyenesen azzal gyanúsították meg, hogy elvágta a kötelet közte és Douglas között, hogy mentse a saját életét.

Mára a Matterhorn az Alpok egyik legnépszerűbb csúcsa lett, ahol már nem a mászás technikai része, hanem a tömegek jelentik a legnagyobb kockázatot, hiszen gyakran olyan sorok kígyóznak a Hörnligraton, mint a Mount Everest déli lejtőin, az ügyfeleiket cipelő vezetők pedig kérdés nélkül gázolnak át mindenkin.

Egy és háromnegyed óra a rekord

A népszerű Hörnligrat-útvonal teljesítése átlagosan hét-kilenc órájába telik egy jó fizikai állapotban lévő hegymászónak. 2018. augusztus 27-én a svájci hegyi vezető, Andreas Steindl 3 óra, 59 perc és 52 másodperc alatt árt fel Zermattból a Matterhorn csúcsára és vissza, ami 22.8 kilométeres túra; ebből a 3260 méteren álló Hörnlihüttéből a csúcsig tartó utat oda-vissza 1:45:37 óra alatt járta meg, mintegy tíz perccel megdöntve saját, 2011-es rekordját.

A Matterhorn

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.