Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

A már megszokott vasárnapi sorozatunkban ezúttal a pénzügyekkel foglalkozunk. Az úszás, a futás és a konditerem után egy labdasportot választottunk, s megnéztük, mennyibe kerül, ha a nem éppen a legolcsóbb sportág hírében álló squash mellett tesszük le a voksunkat.

Menedzsersport. Drága sport. Csak gazdagoknak. Prémiumkikapcsolódás.

Jó néhány negatív sallang kapcsolódik a fallabdához, amely valóban nem a legköltséghatékonyabb mozgásforma, de ahogyan a hozzá hasonló (labda, ütő, páros játék) tenisz sem a legolcsóbb sportág, itt is el kell fogadni, hogy a squasht választani jelentősebb kiadással jár.

Elég, ha csak abból indulunk ki, hogy 2000 forint alatt gyakorlatilag lehetetlen Budapesten pályát bérelni, inkább 3000 forint körül tervezzünk. Ha ezt felezzük is, de szeretnénk heti háromszor sportolni (ami összeállításaink korábbi részében is kritérium volt), akkor csak a pályabérlés 5000 forint körül lesz hetente.

Ez éves szinten több mint negyedmillió forint, szóval amíg a futás 200 ezer forint alatt maradt éves szinten, itt másképp kell terveznünk.

Ezt el kell fogadni, viszont egészen másfajta élmény: aki szereti a labdás, intenzív sportokat, aki szeret a társával versengeni, az imádni fogja.

De nézzük is a felszerelés költségeit. Szokás szerint a legnépszerűbb sportbolt webáruházában néztünk körül, ez alapján a pólók 1500 forinttól, a nadrágok, szoknyák 4000 forinttól indulnak, míg a cipő esetében már öt számjegyű összegre lehet számítani. Itt is bízunk benne, hogy egy-egy cipő és ütő kitart egy évig, a póló, nadrág, zokni szettből pedig hat darabot számolunk, és kéthetente jön újra ugyanaz az összeállítás.

Jelentősebb költség az ütők vásárlása, hiszen bár kaphatunk 3000 forintért is eszközt, érdemes inkább 10 ezer forint körüli összegben gondolkodnunk, sőt egy-egy márkás darabért 30-40 ezer forintot is fizethetünk!

Az edzői költség megegyezés kérdése, de ilyenkor nyilván mi fizetjük a pályadíjat, plusz a trénernek is „csengetünk”. A budapesti pályák honlapján körülnézve csoportos edzést találtunk, amelynek az ára sem titok: a kétórás gyakorlás 4500 forintba kerül, ha bérletet veszünk, akkor 4000 forintra lehet lenyomni egy-egy alkalom árát.

Érdemes még néhány kiegészítőre is beruháznunk: az ütőre tekert ragasztószalag (grip) 1000 forinttól érhető el, a húr 1500, a csuklópánt és a labda 1000 forintba kerül. A labdából biztos, hogy többre lesz szükség, hiszen a fejlődésünkkel szinkronban váltunk labdát is, szóval legalább hármat azért itt is érdemes számba venni.

Mielőtt megvonnánk a konklúziót, tegyük hozzá – bár ez nem számít már bele az összegbe, hiszen máshol sem vettük figyelembe –, érdemes nagy hangsúlyt fektetni a nyújtásra, masszázsra, hiszen a rengeteg gyors irányváltás miatt a squash (és a hasonló jellegű sportágak) alaposan megterhelik a lába. Ha sokáig szeretnénk élvezni a játékot, kötelező odafigyelni a regenerációra.

Felszerelés (póló, nadrág, zokni, alsónemű, cipő): 16 000 forinttól
Labda (három különböző szinthez): 3 000 forint
Ütő: 10 000 forinttól
Kiegészítők (grip, csuklópánt, húr) 3 500 forinttól
Belépő: 2 000 forinttól, de az árakat nézve inkább 3 000 forintos átlaggal kell számolni
Edzői díjak: 4 000 forint/alkalom a csoportos oktatás
Összesen (6 szett ruházattal számolva, az ütőt, cipőt, labdát 1 évig használva, egy 20 alkalmas csoportos edzéssel, heti három pályabérléssel 3000 forintos átlagáron): 546 000 forint

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.