Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig

Hazánk egyik legjobb sziklamászója, Urbanics Áron 2003 júliusában az egyik legemlékezetesebb mászását hajtotta végre az angliai Peak Districtben.

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, Urbanics Áron már többször járt az angliai Peak Districtben nehéz sziklautakat mászni, amikor 2003 júliusában mindmáig egyik legemlékezetesebb mászását hajtotta végre.

Urbanics Áron a „Knockin’ On Heaven’s Door”-ban

Általában több magyar is megfordult ott egyszerre, de Áron sokat volt egyedül is a térségben. Akkor éppen vele tartott Londonban élő barátja, Kálmán Flórián, akivel hétvégénként együtt másztak.

A régió egyik legnehezebb sziklaútja a mai napig az E9 6c nehézségű Knockin’ on Heaven’s Door (Kopogtatni a mennyország kapuján), amely Bob Dylan 1973-as daláról kapta a nevét. Először Andy Pollitt mászta meg 1988-ban, majd 1999-ben Ben Tetler szólóban is feljutott rajta.

Urbanics Áron 2003 júliusában felső biztosítással néhányszor megmászta, ami alapján összerakta a fejében az egész utat, majd nekiveselkedett a második szólókísérletnek a fal történetében, és mintegy három perc alatt sikerült is feljutnia a nagyjából húszméteres, extrém nehézségű falon.

„Az út egy kicsit befelé dőlő táblán vezet, amelyen kevés a jó fogás, és azok is lejtenek– mondta a Csupasportnak Urbanics Áron, aki társaival a mai napig évente jár mászni a Peak Districtbe. – Ez azt jelenti, ha csak egy kicsit is kibillensz a falból, leesel. A lépéseken és a test pozícióján múlik a legtöbb.”

A Knockin’ on Heaven’s Door már régen megragadta a magyar mászók fantáziáját, ugyanis a nyolcvanas években a német Rotpunkt című sziklamászó-magazin közölt róla látványos fotót, ami Áron emlékezetében is megmaradt.

Ezért már akkor megnézte magának ezt az utat, amikor először járt kint a falnál, és évekkel később, amint lehetősége adódott, és késznek érezte magát rá, meg is mászta.

Videó a „Knockin’ on Heaven’s Door”-ról. Urbanics Áron kötél nélkül mászta meg ugyanezt.

 

A sziklaútnak azonban van még egy érdekessége.

„A második világháború alatt ez egy katonai gyakorlóterület volt Angliában, és egyszer géppisztollyal ferdén megsorozták a falat, apró lyukakat ütve a homokkőben. Tulajdonképpen ezek a lyukak adják a lépéseket és a fogásokat, ezek teszik lehetővé, hogy egyáltalán meg lehessen mászni ezt az utat” – mondta Urbanics.

Sokáig nem ment könnyen a helyi mászóknak sem, akik egy biztosítószöget raktak be az egyik repedésbe a fal második felében, ez azonban nem volt annyira etikus, lévén nem a mászás során tették be a helyére, hanem a fal tetejéről ereszkedtek le hozzá. Egyébként az első, 1988-as megmászás is ennek segítségével történt.

Ma már létezik egy másik, jobban biztosítható variánsa is az útnak, de az igazi kihívás akkor is a Knockin’ on Heaven’s Door marad.

Urbanics Áronnak egyébként ugyanabban a néhány napban volt még egy emlékezetes mászása. A helyiek is alig akarták elhinni, amikor megmászta az E5 6a nehézségű London Wallt on-sight stílusban, ami azt jelenti, hogy a mászó elsőre, mindenféle előzetes információ nélkül jut fel a fal tetejére.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.