Öt gyakori sportsérülés – és a gyógymód

Aki komolyan sportol, még ha csak hobbiszinten is, számolnia kell a sérülések lehetőségével. Cikkünkben az öt leggyakoribb problémára javaslunk gyógymódot.

Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos a leggyakoribb sportsérülésekre, azok kezelésére és a felépülés lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

Isiász: Bár az isiászt – vagyis ülőideg-gyulladást, ülőidegzsábát – a modern kor, egészen pontosan az ülő ember betegségének nevezzük, sportolóknál is előfordul. A derékfájdalommal, zsibbadással járó, lábba kisugárzó fájdalmat okozó tünetegyüttes főként olyan sportoknál szokott előfordulni, amelyek előrehajló pozíciót követelnek meg, mint például a kerékpározás. A törzs csavarodásával járó sportok is rizikófaktornak számítanak, így többek közt a golf és a tenisz is. Egyes esetekben a pihenés, az óvatos nyújtás és a hason fekvés segít a tünetek kezelésében, de ha a fájdalom nem szűnik, ha akadályozza az egészséges működést, a mozgást (például izombénulás vagy széklet-, vizelet-visszatartási képtelenség lép fel), mindenképpen orvoshoz kell fordulni, mert kiderülhet, hogy porckorongsérv áll a háttérben.

A combhajlítóizom húzódása: A comb hátsó részében végigfutó izom a combhajlító, amely hajlamos a húzódásra. Ennek leginkább a nyújtás hiánya vagy a rossz nyújtási technika áll a hátterében. Panaszként elsősorban a comb fájdalma jelentkezik, de a térdben is megjelenhet a fájdalmas érzés.

A pihenés után finom nyújtással és az izmok megerősítésével lehet megelőzni az újabb sérülést, ám ha a fájdalom két hét után sem enyhül, fontos a kivizsgálás.

Tenisz- és golfkönyök: A golfkönyök a csuklót a tenyér irányába hajlító izmok túlterhelésével jelentkező könyöktáji fájdalom. Legtöbbször tartós, monoton dobó, hajlító mozdulatok váltják ki, épp ezért tekinthetők veszélyeztetettnek a golfozók mellett a tornászok, kézilabdázók, nehézatléták. A teniszkönyök szintén meglehetősen gyakori kórkép a 30–50 év közötti korosztályban, és nevével ellentétben nem csak a teniszjátékosok szenvedhetnek tőle. Teniszezés közben gyanakodni kell, ha fájdalmassá válik a fonákütés, az alkar feszítőizmainak összehúzódása következtében. Ha ugyanis a hajlítóizmok a feszítőizmok kárára erősebbek, a tapadási pontnál, ahol az ín a csonthoz rögzül, úgynevezett mikrotraumák keletkeznek.Amennyiben később állandósul a gyulladás, már a jóval kisebb mozdulatok is fájdalmat okozhatnak. Ajánlott lehet a fájdalmas terület jegelése, fájdalomcsillapító gyógyszerek szedése, gyulladáscsökkentő krémek, helyi gyulladáscsökkentő injekció alkalmazása. Ritkán, a konzervatív kezelés eredménytelensége esetén lehetséges a műtéti megoldás.

Vállsérülés: A váll a sportolás következtében sokféle sérülést elszenvedhet, az izomhúzódástól, a „kiugráson” át az ínszalag szakadásig. Az atlétikai és erősportágakban különösen nagy terhelésnek kitett ízület főként az izom gyengesége, a rugalmasság és a stabilizáció hiánya miatt sérülhet meg. Elsődlegesen természetesen a pontos diagnózist kell felállítani, úgyhogy – hacsak nem enyhe esetről van szó – a vállsérüléssel mielőbb érdemes orvoshoz fordulni, az állapotromlás elkerülése miatt.

A sérüléseket az edzés előtt bemelegítéssel, a végén nyújtással hatékonyan megelőzhetjük.

Patellofemoralis szindróma – térdsérülés: A térd igen gyakran sérül meg sportolás közben, az egyik leggyakrabban felállított diagnózis a patellofemoralis szindróma. Ennek hátterében állhat esés, túlterhelés, statikai elváltozások, például lúdtalp, felbomlott izomegyensúly és akár egy nem megfelelő sportcipő is. A tünet lehet a fájdalmon túl a térdízület duzzanata is. A pihentetés ebben az esetben is elengedhetetlen, a duzzanatot érdemes jegeléssel kezelni. A felépülés egyik legfontosabb záloga a sportorvos által javasolt kezelés és a környéki izmok megerősítése gyógytornával.

Hogy miért fontos időben felkeresni az orvost?

Dr. Páll Zoltán szerint a sportsérülések sajátja, hogy ha nincsenek szakszerűen kezelve, akár egy sportkarrier végét is jelenthetik.

„A kezelések megválasztásakor is körültekintően kell eljárni, akár kombinációkat alkalmazni. A konzervatív kezelések között alkalmazható gyógyszeres kezelés ( fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők) és strukturális kezelés (például a porcmátrix alkotó elemeinek adagolása, többek közt hialuronsav-injekcióval). Természetes hatóanyagokat alkalmazó terápia továbbá az orvosi kollagénkúra, amely tulajdonképpen egy injekciósorozat. Az alkalmazott ampullák speciálisan előállított kollagént és olyan segédösszetevőket tartalmaznak, amelyek gyors és hatékony javulást biztosítanak az ízületi fájdalmak, sérülések esetén. A sérülések típusa szerint jól beválhat még a mágneses és a lágylézer-terápia, a lökéshullám-terápia, illetve fontos a sérülékeny ízület környéki izmok megerősítése gyógytornával.”

Forrás: FájdalomKözpont (www.fajdalomkozpont.hu)

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.