Ramos 40 éves kedvesének tanácsai

Sergio Ramos hamarosan feleségül veszi gyermekei édesanyját, Pilar Rubiót. A csinos műsorvezető nemrég megjelent könyvében megosztotta, a szülés után hogyan tartotta magát formában.

„Terhesség, és utána? – így tartsd magad formában a terhesség alatt és után” – ez a címe a televíziós műsorvezetőként dolgozó Pilar Rubio nemrég megjelent könyvének, amellyel elsősorban a súlyfelesleggel küszködő édesanyáknak próbál segítséget nyújtani. Háromgyermekes anyukaként ő is szembesült a terhességet követő problémákkal, Sergio 2014-ben, Marco 2015-ben, Alejandro pedig idén márciusban született, rajta azonban ez a legkevésbé sem látszik meg. És hogy mi a titok?

„Egyáltalán nem diétázom, de nagyon sokat mozgok. Persze figyelek arra, mit eszem, edzés nélkül rossz táplálkozással hiába várjuk a csodát ” – írja.

Az egyik kedvenc „csodafegyvere” a vitaminokban, rostban, káliumban és omega 3 zsírsavakban gazdag avokádó, amely szépségápolási eszközként, így arcmaszkként is kiválóan bevált neki. Emellett a szárított gyümölcsöket és a magvakat is imádja, amelyek rágcsálnivalónak és energiaforrásnak is tökéletesek. Reggelire általában müzlit eszik kókusztejjel, szezámmaggal, zabbal és acai bogyóval, amely finom, egészséges és tápláló – vagyis tökéletes kombináció. Ami azonban a leginkább meglepő, hogy ha egy kis kényeztetésre és finomságra vágyik, akkor a csokoládét választja. Az ő példája is bizonyítja, hogy nem feltétlen kell lemondanunk az édességről ahhoz, hogy vékonyak maradjunk, ennél sokkal fontosabb a rendszeres és változatos mozgás.

Pilar Rubio a kick-box és a súlyzós edzés mellett a fit ballt vagy a TRX-et is rendszeresen használja, és általában legalább harmincperces intenzív edzéseket tart. Az anyukáknak azt javasolja, hogy építsék az edzést a napi rutinjukba, és ha reggelente akár csak negyedórát, húsz percet mozognak, az már bőven elég ahhoz, hogy formában tartsák magukat.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.