Űzz sportot a sétából!

A séta mindennapjaink része, de sokan sportot űznek a gyaloglásból, és milyen jól teszik. Már napi 30 perc gyaloglás is elég ahhoz, hogy javítsunk az egészségi állapotunkon, erőnlétünkön.

Az elmúlt hetekben nagyon sokan írtatok nekünk, hogy szívesen olvasnátok cikket a sétáról. Mi pedig utánajártunk, hogyan hat az egészségi állapotra a séta, és hogyan építsétek be a mindennapjaitokba az intenzív gyaloglást.

A gyaloglás egészségügyi hatásai:

– csökkenti a szívbetegség, a magas vérnyomás és a stroke kockázatát
– erősíti a csontokat
– növeli az állóképességet
– csökkenti a testzsírt
– javítja az egyensúlyt

Mennyit és hogyan sétáljunk?

Naponta legalább 30 percet kell ahhoz gyorsan gyalogolni, hogy érezzük a sport egészségügyi hatásait. Szakemberek szerint napi 10 ezer lépésért már hálás lesz a testünk. Viselj lépésszámlálót, hogy tudd, mennyit mentél egy nap!

Mit jelent azt, hogy gyorsan sétálni? Azt, hogy beszélni még tudsz, énekelni már nem annyira a séta közben és kicsit kipirulsz. Ha a 30 percet fárasztónak érzi az ember, akkor ajánlatos naponta háromszor 10 perc intenzív sétát beiktatnia. A gyaloglás kevés egészségügyi kockázatot rejt, de bármilyen problémád is van, kérd ki előtte orvosod tanácsát.

Napi 30 perc intenzív sétával sokat tehetünk egészségünkért /Fotó: SHutterstock

Tippek
Már azzal is sokat teszel az egészségedért, ha bizonyos helyzetekben nem ülsz autóba, vagy nem a liftet választod, hanem sétálsz.

Lift helyett lépcsőzz!
Munkába vagy hazafelé menet szállj le hamarabb a tömegközlekedési eszközről!
A közeli boltba gyalog, ne autóval menj!
Sétáltass kutyát!

Így növelheted az intenzitást
Szervezetünk hajlamos arra, hogy a rendszeres sporthoz hamar hozzászokjon és akár már egy fél óra gyors gyaloglás meg sem kottyan neki. Íme néhány tipp, hogy még intenzívebb legyen a séta.

Sétálj emelkedőn!
Vegyél a kezedbe súlyzókat és úgy gyalogolj!
Növeld a sebességet!

Lift helyett inkább lépcsőzz! /Fotó: Shutterstock

Közösségi program
Még élvezetesebb lehet a séta, ha nem egyedül csinálod. Ütemezz be családi sétákat a gyermekeiddel, unokáiddal! Ha gyerekekkel mész, győződj meg róla, hogy a táv, amit beterveztetek a gyerek korának megfelelő legyen. Hívd el a szomszédokat, barátokat, csatlakozhatsz gyaloglóklubokhoz, vagy akár te magad is létrehozhatsz ilyen csoportot.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.