Címet védhet a tavalyi Mr. Olympia-győztes

Szakemberek szerint a 2020-as Mr. Olympia-győztes egyiptomi Mamdu Elszbiaj az idei versenynek is első számú esélyese, főleg, ha megismétli tavaly mutatott teljesítményét.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban töri meg az önként vállalt médiacsendet Mamdu Elszbiaj – becenevén Big Ramy –, a 2020-as Mr. Olympia győztese. Az egyiptomi testépítő csak néhány hónappal a sikere után – az első helyért 400 ezer amerikai dollárt zsebelt be – kezdte el a felkészülést a 2021-es csúcseseményre. Már akkor sokan kérdezték tőle, vajon meg tudja-e ismételni tavalyi teljesítményét, ám ő mindössze annyit felelt (sport)diplomatikusan: minden erejével azon dolgozik, hogy felülmúlja a 2020-as Mr. Olympián mutatott formáját.

 

 

Big Ramy természetesen nem kapkodta el a felkészülést, és megajándékozta magát némi pihenéssel. Számos társasági eseményen vett részt, és szívesen mutatkozott az utca emberével is. A 37 éves egyiptomi méretben, edzettségben, gyakorlatbemutatásban és leginkább pózolásban nőtt versenytársai fölé a tavaly versenyen, és az idén sem adná alább. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint hogy nem egészen két hónappal a nagy esemény előtt már megmutatta óriási bicepszét a YouTube-on, és a szakértők szerint a többi testrésze miatt sem kell szégyenkeznie, különösen váll- és hátizma miatt nem. A profi testépítéshez legjobban értők egyhangú véleménye, ha Elszbiaj hozza tavalyi formáját, sőt még javít is rajta, idén is verhetetlen lesz.

 

Brandon Curryt tavaly elveszítette a trónt, most megpróbálja visszaszerezni egyiptomi riválisától. Fotó: Instagram

 

Az egyiptomi bodybuilder azért nem ülhet karba tett kézzel, hiszen a 2019-es Mr. Olympia-győztes amerikai Brandon Curry és a hétszeres Mr. Olympia-bajnok, szintén amerikai Phil Heath is feni rá a fogát, és akkor még nem is szóltunk az iráni Hadi Csupanról vagy éppen a holland William Bonacról. Utóbbi versenyző állt már Mr. Olympián a dobogó második és harmadik fokán, kivéve a felsőt, míg az iráni 2019-ben a harmadik, 2020-ban a negyedik lett a profi testépítők legrangosabb seregszemléjén.

Big Ramy amúgy szívesen osztja meg tudását rajongóival is: a Karizmok napja című motivációs filmben abban segít nekünk, hogyan növeljük bicepszünket és tricepszünket.

 

 

Az idei, október 7. és 10. között esedékes Mr. Olympia nyílt versenyére kvalifikáló profi testépítők nevét ide kattintva olvashatják el, itt pedig a tavalyi viadal végeredményét találják.

Mint ismert, két magyar, Molnár Péter és Király László is részt vesz az idei megméretésen, ám ők a Classic Physique (klasszikus testépítés) kategóriában. Ez egy magasság alapján megállapított súlykorlátos viadal, és nem keverendő össze a nyílt versennyel, amelyben Elszbiaj és a többiek indulnak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.