Fitnesztermek: leleményesség vagy csőd

Bár a világjárvány következtében hozott korlátozások miatt számos edzőterem működése veszélybe került, egy-egy remek ötletnek köszönhetőn sikerült megmenteni néhányat a tönkremenéstől.

Nemrég számolt be honlapján a népszerű brit napilap, az Independent, hogy a koronavírus-járvány miatt az Egyesült Államokban óriási bajba kerülhetnek a kisebb fitneszstúdiók, amelyekből több tízezer található a tengerentúli országban. Legtöbbjüket bezárás fenyeget, így akár több millió amerikai maradhat ellenőrzött körülmények között végzett testmozgás nélkül.

Pedig a tavasz végén, a járvány első hullámát követően az Egyesült Államokban is újranyitottak az edzőtermek, miután a Trump-kormány úgy döntött, a járványügyi helyzet ellenére fontos, hogy az amerikaiak rendszeresen mozogjanak. Mégis sokan maradtak távol a fitnesztermektől, attól félve, hogy elkapják a vírust, ráadásul az érvényben lévő szabályozások értelmében a szolgáltatók jóval kevesebb vendéget fogadhatnak, mint a pandémia kitörése előtt.

A Nemzetközi Egészség- és Sportklubszövetség becslése szerint 2020. augusztus 31. óta 13.9 milliárd dollár veszteség érte a vállalkozásokat.

A szervezet figyelmeztet: ha az USA kormánya nem enyhít a korlátozásokon, év végére az edzőtermek negyede húzhatja le a rolót.

A személyi edzők és edzőterem-tulajdonosok különböző módon igyekeznek megmenteni vállalkozásukat. Közülük sokan már reggel öt órakor kinyitják tornatermüket, és csak késő este zárják be, így kompenzálva a befogadóképesség-csökkentés okozta vendégforgalom-kiesést.

Az Illinois államban található Fitness Hero Wellness Center tulajdonosa, Michael Hanover elárulta, a jelenlegi szabályozás kizárólag a kisebb méretű stúdiókra vonatkozik, így csakis ők szenvednek hátrányt. Mivel Illinois államban a „kicsik” mindössze 50 százalékos kihasználtsággal működhetnek, Hanover edzőtermében legfeljebb tízen sportolhatnak egy időben. Igazságtalannak érzi, hogy a neves edzőteremláncokban akár több száz szabadidő-sportoló is jelen lehet egyszerre, ami a megfertőződés szempontjából kifejezetten veszélyes.

Legnagyobb félelme azonban az, hogy ha további szigorításokat vezetnek be a kisebb edzőtermek működtetésére vonatkozóan, kénytelenek lesznek „egyvendéges” órákat tartani, és azt is a szabad ég alatt. A problémára azért is lenne jó minél hamarabb megoldást találniuk az érintetteknek, mert az Egyesült Államokban bejegyzett 40-50 ezer fitnesz- és wellness-stúdió 80 százaléka mikro- és kisvállalkozás, amelyek összesen hárommillió embernek nyújtanak megélhetést.

Fotók: AFP

Hasonló problémával szembesülnek a sportolni vágyók Lengyelországban is, ahol nem mindennapi megoldással rukkoltak elő. A járványügyi szabályozások elleni tiltakozása jeléül a krakkói Atlantic edzőterem tulajdonosa úgy döntött, sportszerboltot és templomot alakít ki a helyiségekben.

A teremben a közös edzések helyett szertartásokat tartanak, míg a konditermet bolttá alakították át, ahol olyan edzőgépeket árulnak, amelyeket az érdeklődők ki is próbálhatnak.

Szintén érdekes megoldáshoz folyamodtak az Egyesült Királyságban még a világjárvány kezdetén. A londoni Royal Free Hospital (Királyi Szabad Kórház) közvetlen szomszédságában lévő, a járvány miatt használaton kívüli tornatermet a kórházi dolgozók élelmiszerboltjának rendezték be, aminek köszönhetően a maratoni hosszúságú műszakot teljesítő orvosok és nővérek hamar ételhez juthattak, ráadásul nem is kellett fizetniük érte.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt
Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.