Öt sztár, aki szenvedélyes futó

Ma már számtalan divatos mozgásforma közül választhat, aki sportolni szeretne, de egyvalami sosem megy ki a divatból: a futás. Az alábbi sztárok nem a paparazzik kedvéért futnak, hanem azért, mert mindennapi rutinná vált számukra.

Renée Zellweger – színésznő

A Bridget Jones-filmek sztárja heti hat napot tölt edzőteremben, valamint rendszeresen fut, legalább napi 8 kilométert. Zellweger korábban úgy nyilatkozott, hogy nem a testsúlya miatt jár futni, hanem azért, mert ez az a sport, amely teljesen kikapcsolja. Futás közben egyedül van a gondolataival.

Ryan Reynolds – színész

A Deadpool sztárja néhány évvel ezelőtt a Central Parkban kocogott, éppen akkor, amikor a New York-i maratonit tartották. Elnézve a futókat, csatlakozott a tömeghez, 2008-ban pedig már be is nevezett a versenyre. Reynolds minden reggel futással indítja a napot. Ráadásul neki szívügy minden versenyen elindulni, a Parkinson-kór gyógyítására szokott gyűjteni.

Ryan Reynolds nem csak akkor fut, amikor akcióhőst játszik a filmjeiben

George W. Bush – politikus

Az Egyesült Államok korábbi elnöke igazi sportos családból származik, hiszen édesapja is imádott sportolni. Idősebb George Bush 1989-ben, budapesti látogatása alatt is futott a Vasas Pasaréti úti sporttelepén. Fia ugyanebben az évben teljesítette élete első maratoniját. A volt elnök szerint a futás egyrészt kiváló orvosság arra, hogy jól aludjon, másrészt fegyelmezettségre tanította. „A futás segít a célok kitűzésében és elérésében. És fiatalon tart” – mondta George W. Bush.

Reese Witherspoon – színésznő

A 42 éves színésznő éveket tagadhat le a korából. Persze azon kívül, hogy a Doktor Szöszit alakító sztár kiváló géneket örökölt, tesz is érte, hogy jól nézzen ki. Például fut. Witherspoon imád a szabadban sportolni: futni, túrázni a barátaival és a családtagjaival. Párjával, a magyar származású Jim Tothtal és két nagyobbik gyerekével rendszeresen fut.

Gordon Ramsay – sztárséf

A televíziós sztárséfnek nem lehet könnyű, hiszen csábítóak az ételeket, amelyeket elkészít. No de Ramsay sokat sportol. Több maratonin is túl van már. Annak ellenére, hogy szenvedélyes futó, tavaly meghízott, és felesége válaszút elé állította: vagy lefogy, vagy másik feleség után nézhet. Ramsay még a korábbinál is intenzívebb edzésekbe kezdett, sőt triatlonnal nyerte vissza formáját. A futás, az úszás és a kerékpározás ma már mindennapjai részévé vált.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.