Ágyúlövéssel indul a hatodik Sümeg Trail

Szeptember 11-én négy távon (1.4, 8, 15, 21 kilométer) rendezik meg a futóversenyt, amelynek három útvonala érinti a várat és a közeli fenyvest. A látogatókat helyben főzött gulyás és tombola is várja.

Ki ne hallott volna már a csodálatos sümegi várról, az oda vezető elég meredek útról és a meseszép kilátásról. Szeptember 11-én rendezik meg a Sümeg Trail nevű futóversenyt, amelynek útvonala érinti a várat is, a rajtot pedig idén is ágyúlövés jelzi.

„Ez már a hatodik alkalom lesz, hogy megrendezzük a Sümeg Trailt – kezdte a verseny főszervezője, Iván Anita. – Eddig közel százötven nevezés érkezett, szeptember hetedikéig lehet online regisztrálni az eseményre, kétszáz fő a maximum, ennyivel szeretnénk elindítani a versenyt. Ha még marad hely, akkor az esemény napján, a helyszínen is lehet nevezni. Négy távon lehet elindulni: a legrövidebb az 1.4 kilométeres, amely a vár alatt, a várköpenyen fut körbe, ezen kívül lesz még nyolc, tizenöt és huszonegy kilométeres is.

Utóbbi három útvonala kifut a közeli fenyvesbe, majd ezután fel kell szaladni a várba, tenni egy kört, majd vissza a célba.”

Fantasztikus panorámában lehet részük a futóverseny résztvevőinek

A főszervező elmondta, a várban kis ajándékot kapnak a futók, amivel igazolhatják, hogy ott jártak.

„Az utóbbi évekhez képest az útvonalon egy kicsit változtattunk, a fenyvesbe tettünk apróbb kanyarokat. Természetesen chipes időmérő rendszer lesz, akik felfutnak a várba, apró ajándékot kapnak, amivel igazolni tudják, hogy ott voltak. Négy frissítőpont lesz a verseny alatt, itt mindent biztosítunk, ami csak kell, ráadásul a remek hangulatot zenével, helyben főzött gulyással és tombolával fokozzuk.”

Már csak a különleges érem miatt is megéri benevezni

A verseny létrejöttében a legnagyobb szerepe a helyieknek volt, idén is remek összefogással szervezik az eseményt.

„Minden befutó kap egy érmet, amely szép emlék a versenyről.

A kategóriákat tekintve 45 év alatt és felett is díjazzuk a női és férfi dobogósokat. Fontos megjegyeznem, hogy a sümegi emberek összefogása nélkül nem jöhetne létre az esemény, minden évben bebizonyosodik, micsoda remek közösség él itt, Sümegen. Elmondhatjuk, hogy a Sümeg Trail igazi városi összefogással készülő rendezvény.”

A szeptember 11-én megrendezendő Sümeg Trail programja:
8.00–9.30 – regisztráció a Kisfaludy téren
9.00–12.00 – szűrőprogramok, ügyességi játékok a Palotakertben
9.45 – rövid köszöntő
9.50 – bemelegítés
10.00 – rajt 8, 15 és 21 kilométeren
10.10 – rajt 1.4 kilométeren
12.00–13.00 – ebéd
13.30 – eredményhirdetés, tombola

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.