Az éjszakai futás varázsa

A szombati esemény résztvevőinek különleges élményben lehet részük, feltéve, ha bírják a budai vár egyszeri vagy többszöri megmászását, de az Alagúton legalább kétszer áthaladhatnak

Tegye fel a kezét, aki már futott éjszaka a Budai Várnegyedben!

Habár az eredményt sajnos nem tudom megszámolni, elég erős sejtésem van arra vonatkozóan, hogy a tisztelt olvasók elenyésző százaléka élt már át hasonló élményt. Az augusztus 4-én megrendezésre kerülő Night Run Budapest éppen erre ad lehetőséget. Az eseményt egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, ezúttal arra keressük a választ, mitől különleges az éjszakai futás, milyen pluszt kap, aki részt vesz egy ilyen rendezvényen.

„A versenyközpont a gyönyörű Várkert Bazárban kap helyet, amely Budapest egyik legfrekventáltabb, a turisták körében is méltán népszerű részefejtette ki a témával kapcsolatban Zelcsényi Miklós főszervező. – Egyedivé teszi a megmérettetést, hogy az útvonal a budai várba vezeti a futókat. Tudtommal nincs Magyarországon más futóverseny, ami ezt a városrészt érintené.”

A verseny előtt közös bemelegítésen is részt lehet venni. Fotók: nn.hu

A verseny annak is tartogat újdonságokat, aki korábban már részt vett a Night Run Budapesten. Az útvonal módosult, a futók ezúttal a Halászbástya felőli oldalon jutnak fel a várba, illetve ezúttal nem érinti a rakpartot.

„Szintén újdonság, hogy a mezőny kétszer is átfut majd az Alagúton, amelyet ugyancsak ritkán érintenek a budapesti futóversenyek. Emellett a futam különleges vizuális élményeket kínál az indulók számára, egyedi, szemet gyönyörködtető fénytechnikával készülünk, például LED-falakból építjük fel a start- és célkaput. Jópofa új szolgáltatásunk a Lánchíd irányában helyet kapó fröccsterasz, amely kávézóként is funkcionál. Itt ajándék kávéval várjuk az indulókat.”

A versenyen három táv, 7–14–21 közül lehet választani. Érdekesség, hogy mindegyik ugyanazt a hét kilométeres kört teszi meg, a különbség egyedül abból adódik, hogy mennyiszer. A kihívás izgalomfaktorát növeli, hogy amíg a futóversenyek általában sík terepen zajlanak, itt a várba is fel kell küzdeniük magukat az indulóknak. Félni azért nem kell a szintemelkedéstől, a szervezők úgy alakították ki az útvonalat, hogy átlagos felkészültséggel bárki számára teljesíthetőek legyen.

A Night Run Budapestre előzetesen online, de akár a helyszínen a verseny napján is lehet nevezni. További információ ezzel kapcsolatban a rendezvény weboldalán található.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.