Bóvári Gábor hálás az életmódváltásért

A lelkes futó élete öt éve száznyolcvan fokos fordulatot vett, azóta problémáit, és a mindennapok kellemetlenségeit maga mögött hagyva rendszeresen fut és egészségesen él.

Bóvári Gábor élete néhány évvel ezelőtt száznyolcvan fokos fordulatot vett, azóta pedig az egészséges táplálkozás mellett rendszeresen fut is.

„A futás a hét évvel ezelőtti életmódváltás hozadéka, nem voltam elégedett magammal és az életvitelemmel, le akartam fogyni – mondta a 40 éves Bóvári Gábor. – Nem törődtem az egészségemmel és a testemmel, rengeteget jártam bulizni, nem találtam a helyemet a világban. Elkezdtem odafigyelni a táplálkozásra, majd nekiálltam a súlyzós edzéseknek. Még korábban elmentem egy terheléses EKG-ra, ahol nem bírtam futni két percet. Azt mondták borzasztó állapotban vagyok, százhúsz másodperc után után százkilencvenes pulzusom volt. Kezdett elegem lenni, alig tudtam lehajolni bekötni a cipőfűzőmet, az emeletre is nehézkesen mentem fel. Kétezertizenhatban aztán elkezdtem futni. Először utáltam kocogni, nem is ment jól, nem tudom miért, mégis teljesen beszippantott. Eleinte futópadon edzettem, majd jöttek a kinti egy-két kilométerek a kertek alatt.

Bekerültem a közösségi médiában egy futós csoportba, onnan rengeteg motivációt kaptam a folytatásra. Online megismertem néhány futót, majd elkezdtünk egymással versenyezni. Azt tapasztaltam, hogy nagyon gyorsan fejlődöm, egyre jobban ment a futás.”

Az áttörést a siófoki félmaratoni jelentette, azóta már két maratoni van a Pécs mellett élő sportember háta mögött.

„Amikor először versenyre mentem, csupán kíváncsi voltam, hogy mások ellen mire vagyok képes. Az első alkalommal a szekszárdi borvidéken álltam rajthoz, ez elég szintes megméretés volt. Itt nem az időt vagy a helyezést néztem, csak azt, hogy bizonyítsak magamnak, és beérjek a célba. Kétezertizennyolc novemberében 1:30:28 alatt lefutottam a siófoki félmaratonit, úgy, hogy 1:40:00 volt a célom. Azelőtt egy óra ötven perc volt a legjobb időm, szóval a semmiből jött ez a remek eredmény. Egy évre rá, szintén Siófokon egy óra huszonnégy perc alatt teljesítettem a félmaratonit.

Visszatérve kétezertizennyolcra, az akkori teljesítményem miatt felfigyelt rám egy pécsi edző, aki szólt, hogy feltétlenül igazoljak a futócsapatukhoz.

Csatlakoztam hozzájuk, mivel hajtott a kíváncsiság, tudni akartam, mire vagyok képes. Nekem nem a kilométerek száma a lényeg, hanem az, hogy akár tíz kilométeren, akár maratonin futok, kíváncsi vagyok, mit tudok kihozni magamból. Két maratoni van a hátam mögött, előbb kétezertizennyolcban 3:55:00-öt futottam, a nagy melegben elrontottam a frissítést is, nem voltam elégedett, majd kétezertizenkilencben 3:10:20-at, ezzel már ki voltam békülve. Célom, hogy nyolcvan percen belül fussam le a félmaratonit.”

Bóvári Gábor fizikai munka mellett végzi az edzéseket, nyáron a nagy melegben hajnalban teljesíti az edzője által előírtakat.

„Heti hat napot futok, az edzőmtől kapott edzéstervet szigorúan követem. Munka mellett nem könnyű, ám mindig megpróbálom betartani az előírtakat. Átlagban heti százhúsz kilométert teljesítek, amit nehéz kiviteleznem. A fémiparban dolgozom, mindennap reggel hatkor kezdek, és mivel nyáron délutánonként sokszor harminc fok felett van a hőmérséklet, így akkor nem tudok edzeni, este pedig lefekvés előtt nem célszerű nekikezdenem, mivel pihennem kell a másnapi munkakezdésre. Éppen ezért reggel, munka előtt, hajnali fél négykor futok, akkor letudom a napi edzést. Amíg élvezem, addig biztosan csinálom, mindennap hálás vagyok, hogy hét éve életmódot váltottam.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen
Jó tanácsok kezdőknek: ne a kort nézzük, ha személyi edzőt választunk
Gyakorlatok, amelyekkel felkészíthetjük a túrázás kihívásaira a bokánkat

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.