Csatlakozhat Európa futóihoz!

A koronavírus miatt elmaradnak a futóversenyek, de egy magyar kezdeményezés lehetővé teszi, hogy kontinensünk futói összekapcsolódjanak, s egymást motiválva folytassák szenvedélyüket.

A futniszep.hu csapata 2015 óta rendez futóversenyeket, a Tihanyi, Szigligeti, Napfelkelte és Naplemente Félmaratonokat szervezi nagy sikerrel. A csapat május 9-én reggel 9 órakor, az idei Európa-napon indította el a kontinens első közösségi virtuális futását, a „Covid 19 #alwaysremember”-t, amely a mozgás és az összetartozás motivációját segíti, éppen emiatt bárhol és bármikor teljesíthető korra, nemre és nemzetiségre való hovatartozás nélkül, ezúttal nem a rangsor számít!

Az ingyenes kezdeményezéshez regisztráció szükséges, a futó egy szabadon választható táv megadásával ingyenes oklevelet kap tanúsítvánnyal és rajtszámmal.

Futhatunk nemes célért is, a megtett métereket, kilométereket ajánlhatjuk és hirdethetjük bármilyen ügy vagy alapítványt megjelölve. A futóversenyeken megszokott befutóérem opcionálisan igényelhető, postai úton érkezik, és a helyzetre való tekintettel szájmaszk formájú.

 

A tizenegy centiméteres fém érem egy háromdimenziós szájmaszkot formál kreatív elemekkel és Európa-térképpel díszítve, amely kétségkívül ennek az időszaknak a szimbóluma, ráadásul ez lesz Magyarország eddigi legnagyobb méretű befutóérme.

A kezdeményezés hazai nagykövetei a Spartathlon tavalyi női és férfi győztesei, Maráz Zsuzsanna és Bódis Tamás, illetve Szőnyi Ferenc többszörös világbajnok és rekorder ultratriatlonista, valamint Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes olimpikon gátfutó, az első magyar atléta, aki futószámban, szabadtéri világbajnokságon érmet szerzett.

 

Mindössze regisztrálni kell a Europe Run weboldalán, posztolni, hogy ki milyen távot és milyen nemes célt tűzött ki maga elé, és már csatlakozhat is Európa futóihoz. A május 9-i indulás óta szerda délelőttig csaknem ötszáz futó több mint háromezer kilométert teljesített már, Magyarországon kívül Németországból, Romániából, Franciaországból, Szlovákiából, Finnországból, Angliából és Dániából is regisztráltak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.