A privát Hegyestű Trail és a privát Ultrabalaton után kipipálhatja a harmadik nagyot is, a privát UTT-t.
Nagyon boldog vagyok, hogy mind a három privátot teljesítettem – mondta Tangl Eszter. – A Hegyestű Trailnek annak idején csak úgy nekivágtam, gondoltam jó mulatság lesz. Aztán vérszemet kaptam, azt éreztem, hogy a Balatont is körbe kéne futni, de nem akartam versenykörülmények között, így a privátra esett a választásom. Aztán sokáig azt gondoltam, hogy az UTT nagyon unalmas, a gáton ingerszegény környezetben futni nem túl jó móka… Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdtem gondolkodni a teljesítésén, s végül arra jutottam, hogy nézzük meg, milyen lehet. Vajon ki az erősebb: ő vagy én? Nemrégiben jelentkeztem, csak akkor, amikor kiderült, hogy a Kazinczy 200-ra nem tudok menni. Helyette kellett valami más, végül a privát Ultra Tisza-tóra esett a választásom. És pont úgy jött ki, hogy egymás után három hétvégén is három száz kilométer feletti távot teljesítettem, szóval a privát UTT után rendesen éreztem a lábaimat…
Még mielőtt rátérünk a három hétvégéjére, maradjunk az UTT-nél. Milyen volt?
Nem volt annyira szörnyű, mint amilyennek előzetesen gondoltam. Az első kör teljesen fájdalommentesen alakult, nagyszerű idővel értem be, hat óra körül jártam ekkor, jóval gyorsabban haladtam a tervezettnél. Hozzáteszem, a férjem kísért kerékpárral, s remekül készítette elő a frissítéseket. Aztán amikor Tiszafürednél ráfordultunk a második körre, akkor már kínszenvedéssé vált… Poroszlóig végtelen hosszúnak tűnt a szakasz, tűzött a nap, rendesen le is égett a vállam, mert nem kentem be eléggé. Nyolcvannyolc kilométernél jött egy kisebb megzuhanás, sosem szoktam leülni száztíz kilométer előtt, de most muszáj volt. Lelkileg éreztem magam mélyen, fizikailag nem voltak problémáim, annak ellenére sem, hogy semmi árnyék nem volt, tisztes távolságból figyeltek a fák… Ez teljesen más volt, mint az Ub, a Balatonnál sok-sok falun megyünk keresztül, emelkedők, lejtők, vasúti átjárók vannak a pályán, jóval mozgalmasabb, mit az UTT. Itt csak mentem előre a végeláthatatlan hosszú úton, ingerszegény környezetben. Amikor elértem a száz kilométert, úgy voltam vele, hogy már csak harminc van ebből a szenvedésből… Az utolsó tizenkilenc nagyon kemény volt, igaz, az időjárás már kellemesebb lett, de a tűréshatárom a végéhez közeledett. Ha nagy szenvedés közepette is, de csak sikerült teljesítenem, ráadásul sokkal jobb időeredménnyel, mint azt vártam. Előzetesen a tizenöt óra körüli időt tartottam reálisnak, arra gondolni sem mertem, hogy sikerül bemenni tizennégy óra alá. Varázslatos ez így.
A kínszenvedés közepette mi volt a legnehezebb?
Aggódtam a kerékpáros kísérőm miatt. Egyrészt nem az erre legalkalmasabb kerékpárral haladt, másrészt a hátán lévő hátizsák és a hosszú út miatt féltem, hogy nagyon elfárad és kimerül. Aztán ott van a gáton az autósforgalom… Engedéllyel felhajthatnak kocsival, s tízből hét szépen lassan kikerült minket, de akadtak olyanok, akik lassítás nélkül húztak el mellettünk, kis túlzással a könyököm elvitte a visszapillantó. Bevallom, féltem attól, hogy valaki elsodor. De így is igyekeztem feltalálni magam, rengeteg szép madarat láttam, sőt, összefutottunk őzikével és sünivel is. Igyekeztem felfedezni a természet adta csodákat.
Szóval a Mátra 115 és az Ultra Trail-Hungary 111 kilométeres távja után a 130 kilométeres privát UTT-vel egymás után három hétvégén teljesített száz kilométer feletti távot. Nagyon elfáradt?
Nagyon kemény, extrém terhelés volt, de mindenképpen ki akartam próbálni. Korábban volt már rá példa, hogy egymás utáni hétvégéken teljesítettem az Ultra Trail-Hungaryt és a Mátra 115-öt, de az, hogy rátettem még egy lapáttal, egy újabb kísérlet volt. Az biztos, hogy nem csinálok rendszert ebből, nagyon fáradt voltam a harmadik hétvége után. A privát UTT-t követően alig tudtam aludni a kempingben, annyira fájtak a lábaim. Hiába éreztem magam nagyon fáradtnak, kimaradt az éjszakai pihenés. Egyébként másnaptól mosolyogva konstatáltam, hogy milyen újfajta érzéseim vannak, olyan helyeken jött elő fájdalom, ahol eddig még sosem, de leginkább a combjaim sínylették meg a dolgot. Annak örülök, hogy komolyabb sérülés nélkül tudtam le ezt a három hetet, ami után a legfontosabb a megfelelő regeneráció és a pihenés.
A közeljövőt tekintve megvan már a következő nagy célja?
Most nincs semmilyen konkrét célom, a nyáron egy kis csapattal egy instant kört szeretnénk teljesíteni. Természetesen az edzéseket csinálom becsülettel, ha jön valami olyan, ami felkelti az érdeklődésemet, akkor azon ott leszek. Egy biztos: az őszi Vadlán Terep Ultra idén sem maradhat ki.
Fotók: Facebook/ Ultra Tisza-tó
