Futás a Nagyerdő madaraiért

A debreceni Nagyerdő szárnyas lakóit lehet segíteni a szombati futóversennyel, ahol a kicsikre és a nagyokra egyaránt számítanak a szervezők.

Szombaton, azaz április 6-án 10 órai kezdettel kerül sor immár harmadik alkalommal jótékonysági futóversenyre a Debreceni Nagyerdőért Egyesület szervezésében, amelynek célja, hogy az erdőben élő madarakat segítsék a résztvevők. Az egyesület célja, hogy környezettudatos gondolkodásra nevelje a gyerekeket, országos vers-, próza- és meseíró-pályázatuk van (közel hatezer, köztük határon túl iskola részvételével), majd jött a futóverseny ötlete. A cél, hogy ezzel is felhívják a figyelmet arra, hogy télen milyen fontos a madarak etetése, amihez szükség van az önkéntesek segítségére.

„Jelenleg kilenc madáretetőnk van a Nagyerdő területén, és célunk, hogy újabbakat tudjunk kihelyezni, amihez nemcsak adományokra, hanem önkéntesekre is szükség van – kezdte Marincsák Ibolya, a verseny szervezője. – A részvétel regisztrációhoz kötött, de ingyenes, és nem is kötelező adakozni, aki tud, az segít, amit örömmel veszünk, s fontos, hogy a környezettudatosságra, a környezetvédelemre is felhívjuk a figyelmet.”

A versenyen kicsik és nagyok egyaránt indulhatnak – Fotók: Debreceni Nagyerdőért Egyesület Facebook-oldala

Marincsák Ibolya hozzátette, évente kétszer kerül sor a versenyre, ősszel a Nagyerdő napján, a téli madáretetési időszak előtt, majd utána, tavasszal. Először száz körüli létszámmal szervezték meg a futást, tavaly ősszel már 178 indulójuk volt, szombaton pedig kétszáz feletti is lehet a számuk. A résztvevők négy távon indulhatnak, a legkisebbek 1.5, a 2006–2009 között születettek 3 kilométert futnak, a nyílt futam távja 7.5 kilométer, sőt egy 5 kilométeres nordic walking-túrára is lehet nevezni, mindegyik útvonal a Nagyerdőben megy végig, a debreceni Köztemetőtől indul, és Pallag felé haladnak a résztvevők.

„Mindenki, aki teljesíti a versenyt, oklevelet kap, kategóriánként és nemenként az első hármat díjazzuk, a versenyközpontban ásványvízzel, édességgel várjuk a résztvevőket – tette hozzá Marincsák Ibolya. – Célunk, hogy növeljük a madáretetők számát, de azt is tudjuk, hogy ehhez nemcsak etetőre és eleségre van szükség, hanem segítségre is, mivel ha valahol elkezdjük etetni a madarakat, azt nem szabad abbahagyni, különben több kárt okozunk, mint hasznot. Nevezni a madarfutas@gmail.com címen lehet, de helyszíni nevezésre is van lehetőség.”

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.