Gyomorprobléma hátráltatta, de a méz segített – győzött a két maratoni távon

Mészáros Tamás 7:33:20-as idővel győzött a Deseda Ultramaraton 84 kilométeres távján.

Nagyszerű futással győzött a Deseda Ultramaraton kétmaratonnyi számában. Mi volt a célja a rajt előtt?

Mindenképpen győzni szerettem volna – mondta Mészáros Tamás. – Előzetesen nem tudtam, hogy kik vesznek részt a versenyen, így azt sem tudtam, hogy milyen formában lesz a többi futó. A rajt előtt hét óra környékét lőttem be célként, ám a harmadik és az ötödik körben fellépő gyomorprobléma ebben megakadályozott. Azt mindenképpen ki szeretném emelni, hogy a feleségem volt a kerékpáros kísérőm, sokat köszönhetek neki.

Milyen volt a futás?

A pályát jól ismertem, ugyanis már ötödik alkalommal vettem részt a Deseda Ultramaratonon, így nagy meglepetésre nem is számítottam. Azok a problémák jöttek elő, amelyekre előzetesen is számítottam, tudtam, hogy a pálya jobbra lejt, így a bal láb előbb fog talajt, mint a jobb, ami a csípőt igencsak megterheli. Számoltam ezzel, és sikerült is kiküszöbölni. Mivel reggel hat órakor volt a rajt, igyekeztem minél nagyobb távot megtenni a hűvösebb időszakban, dél körül már nagyon meleg volt. Az említett gyomorproblémán kívül nem volt semmilyen megzuhanás, motivált voltam végig, éreztem, hogy tudom tartani a tervet

Mi viselte meg a gyomrát?

Nem tudjuk, korábban sohasem jött elő ilyesfajta probléma. Pedig ugyanazt ettem és ittam, mint szoktam, és ugyanazokat a géleket használtam. A harmadik kör után mézre váltottam, ami jó ötletnek bizonyult.

Említette, hogy ötödik alkalommal vett részt az eseményen: milyen eredményeket ért el korábban?

Először kétezertizenkilencben vettem részt rajta, akkor a kétszázötvenkét kilométeres távra neveztem, de egy brutális vihar miatt félbeszakadt a verseny. Egy év múlva újra próbálkoztam ezen a távon és második lettem, majd a következő esztendőben a százhatvannyolcat, rá egy évre a százhuszonnégy kilométert nyertem meg. Idén győztem a nyolcvannégy kilométeren, jövőre jöhet a maratoni táv a „fokozatos leépülés” elve szerint. A viccet félretéve, még nem tudom, ha esetleg jövőre is részt veszek az eseményen, akkor melyik távon indulok.

Milyen célokat tűzött ki maga elé?

Jelenleg maratonik és ötven kilométeres versenyek vannak tervben. Sok esetben spontán döntök, ha valami megtetszik és belefér az időmbe, azon rajthoz állok.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.