Hat maratoni a tó körül

Tizennégy kilométer tizennyolcszor, nyáron, egy gyönyörű állóvíz körül – ez a Deseda Ultramaraton, amelynek első versenyét egyéniben csak egyetlen ember volt képes teljesíteni.

Amikor Csécsei Zoltán ultrafutó korábban először állt rajthoz a Deseda Ultramaratonon, a tizenhat egyéni induló közül kizárólag ő teljesítette a teljes távot. Ez sokat elárul a kaposvári Deseda-tó körül rendezett viadalról.

„A tavat egy tizennégy kilométeres körrel lehet megkerülni, a három kör tesz ki egy maratonit, a teljes táv pedig hat maratoni – kezdte Péter Attila főszervező. – Szerettünk volna egy olyan versenyt, amely segíti a felkészülést a Spartathlonra, sőt, aki indul a görögországi viadalon, ingyen állhat rajthoz nálunk.”

Magyarország leghosszabb pihenő nélküli viadala összesen 252 kilométer, július 27-én reggel 6 órakor rajtol, és majd’ másfél nappal később kerül sor az eredményhirdetésre. A szintidő tehát 36 óra, de a már említett Csécsei Zoltán kevesebb mint 27 óra alatt kerülte meg tizennyolcszor a tavat.

„Természetesen nemcsak egyéniben, hanem csapatban is lehet teljesíteni a távot, rendezünk egyharmad és kétharmad maratonit, teljes maratonit, utóbbi például éjfélkor rajtol – folytatta Péter Attila. – De lehet kettő, három, négy vagy éppen öt maratonit is futni, s ha valaki azt mondja például három maratoni után, hogy neki elég, itt a vége, akkor a hárommaratonnyi kategóriában értékeljük az eredményét.”

A Deseda Ultramaraton zömében sík úton halad, kettő komolyabb, de nem hosszú emelkedővel nehezítve, a 14 kilométeres körből 12 kilométer aszfalt, kettő pedig erdei apró kavicsos út. Az immár ötödik alkalommal sorra kerülő viadalon a 252 kilométert teljesítőket hatszori meleg étkezés várja útközben az 5, 8, 11 és 14 (rajt-cél) kilométernél lévő frissítő állomásokon pedig édes és sós frissítők is várják a futókat.

Kerékpárral is lehet nevezni, itt csak a 252 kilométeres táv várja a versenyzőket, 25 óra a szintidő. Itt száz fő indulhat, összesen pedig nagyjából félezer résztvevőre számítanak.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Késett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja: így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat
A tűzjelző miatt megborult az alvása, de ez nem látszott a teljesítményén
Elfáradtak a combjai, de aranyérmet nyert a technikás pályán

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.