Hetedszer futottak a Szerelmes Füred résztvevői a Balaton partján

Csaknem hétszázan indultak az elmúlt hétvégén a balatonfüredi futóversenyen.

A Szerelmes Füred futóversenyt az elmúlt hétvégén tartották a Balaton partján. A megszokott módon több táv közül választhattak a résztvevők, a három és fél kilométertől egészen az ötven kilométeres távig volt lehetőség a futásra Balatonfüreden.

„Remek hangulatban telt a hetedik alkalommal megrendezett Szerelmes Füred – mondta Molnárné Magócs Noémi, a BAC titkára. – Minden eddiginél többen vettek részt az eseményen, csaknem hétszáz sportoló volt velünk.

Ki kell emelni, ezúttal öt országból is érkeztek futók, hogy megméressék magukat.

De ne csak a futókról ejtsünk szót, a gyalogosok, a nézők, a szurkolók is kitettek magukért. A pálya a már megszokott három és fél kilométeres kör volt, a Balaton partján csodálatos környezetben lehettünk a friss levegőn. Az időjárással is szerencsénk volt, végig sütött a nap, összességében magas színvonalú esemény volt a Szerelmes Füred. Természetesen a jövőben is szeretnénk megrendezni a hagyományos futamokkal a versenyt, ám tervezünk több újítást is.”

50 kilométer
Férfiak:
1. Szennyai Dorián, 2. Belej-Fekete Bálint, 3. Morovics Tamás
Nők: 1. Tóth Tímea, 2. Andra Calenic, 3. Nagy Hajnalka Tünde

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.