Kilencvenhárom évesen is rekordra hajt

A 93 éves kanadai Canio Polosát a korosztályától eltérő célok hajtják: naponta öt-tíz kilométert fut, a rövidebb távon pedig hazai csúcsot szeretne elérni.

A 93 éves Canio Polosa ékesen bizonyítja, hogy a közhelynek számító mondásnak igenis van igazságtartalma: az életkor csak egy szám.

A kanadai Ontarióban található Londonban élő férfi most vasárnap a korához mérten egészen egyedi céllal fog felkelni az ágyból: egy futóversenyen szeretné megdönteni saját kanadai rekordját a kilencven év felettiek kategóriájában, öt kilométeren.

A futással csupán hatvanéves kora körül megismerkedő amatőr sportoló legjobbja 37:41, most azonban 36 perc körüli idővel számol. Ráadásul „Miért ne?” kérdéssel válaszolt arra a felvetésre, vajon sikerülhet-e elérnie a világcsúcsot, amelyet az amerikai Henry Sypniewski tart 33:46-tal.

Polosa belgyógyászként dolgozott, a McGill Egyetemen tanított, és pályája befejezése után kezdett futni. Térdproblémák miatt nyolcvanéves kora körül hosszabb időre fel kellett hagynia vele, ám nem tudott beletörődni, ezért – térdrögzítő segítségével – ismét fut.

Az idén nemcsak öt kilométeren hívta fel magára a figyelmet, hiszen júniusban 11:07 alatt tett meg egy mérföldet, ennél jobbat pedig senki sem tud a kanadai férfiak között a korosztályában.

Polosa a Canadian Broadcasting Corporation (CBC) által róla készített videóban elmondta, igazából nem tudja, miért szeret futni, ám élvezi, hogy természetközelben napi öt-tíz kilométert tesz meg.

„A legtöbb ember azért nem fut, mert nem hiszi el, hogy képes rá – felelte arra a felvetésre, hogy az ő korában sokan már nem mozognak. – Mindig utolsóként érek célba a versenyeken, de ez nem gond. Kellemes érzés úgy futni, hogy tudod, nem kell az elsőnek lenned.”

Még azzal is elviccelődött, hogy az orvosának azért néha vannak észrevételei, ám „mivel süket vagyok, megválogathatom, mit hallok meg”.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ideje elkezdeni készülni a nyárra: négy hatékony gyakorlat a kockás has eléréséhez
Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n
Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra
Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén
Nagy erőkkel készül az őszi százhúsz kilométeres görögországi Spartan-megméretésre

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.