Krausz Nikolett: bakancslistán az Ironman

A tornasport megedzette a kihívásokra, szerepelt az atlantai olimpián, profi pályafutása után a futás szerelmese lett, jelenkori álma pedig, hogy ott lehessen az egyik Ironman-verseny rajtján.

Krausz Nikolett nevét a tornasport rajongói ismerhetik legjobban, hiszen a kétszeres magyar bajnok sportoló az 1996-os atlantai olimpián is képviselte hazánkat. A szertorna befejezése után sokáig nem sportolt, aztán újra belevetette magát a mozgás világába – erről mesélt a Csupasportnak.

Kép a múltból – az edzőkkel és a csupa nagyszerű, szép sikereket elért tornászhölggyel

„Korábban is elmondtam már, de nem lehet elégszer feleleveníteni, hogy ötévesen kezdtem tornázni, még az óvodában Buzgóné Horacsek Andrea választott ki, s lett az első edzőm egyben. Először a Spartacusban tornáztam, majd a KSI-ben a Ziszisz házaspárnál, és tízévesen már a válogatottba is bekerültem, a későbbi éveket ez határozta meg. Ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes lettem ugrásban, s kijutottam az atlantai olimpiára. Legjobban a talaj és az ugrás ment, a gerendát kifejezetten nem szerettem, de akkoriban még mind a négy női szeren indulni kellett a versenyeken. Tizennyolc éves koromig tornáztam, akkortájt már kezdtek megjelenni a pályafutásomban a sérülések, és nehezebben tudtam egy-egy kihagyás után visszatérni, így végül felhagytam a tornával. Hosszú éveken át nem is sportoltam, a család és a munka lett a középpontban, született három fiam.

Idővel aztán dartsozni kezdtem, szintén eljutottam a válogatottságig a három év alatt, amíg űztem, de ezen felül nemigen mozogtam, és helytelenül is táplálkoztam, ami meglátszott rajtam.”

A sorsfordító pillanat a korábbi tehetséges tornász és olimpikon életében akkor jött el, amikor eldöntötte, hogy életmódot vált – 2014 már új fejezetet nyitott a sportolói oldalon.

„Elkezdtem futni, és odafigyelni a táplálkozásomra, így másfél év alatt lefogytam húsz kilót, majd teljesítettem az első félmaratonimat. Három évig csak a futás volt a szerelem: megvolt a maratoni táv, aztán kicsit egyhangúvá vált smindez, fel akartam dobni az edzéseket, így elkezdtem kerékpározni.”

Tavaly januárban újabb fordulat jött, mert az egyik csapattársával benevezett egy olimpiai távú triatlonversenyre, de a járványhelyzet közbeszólt…

 

 

„A másik ismerősöm ötlete volt, ha már kényszerű módon nyertünk egy évet, akkor nevezzünk váltóban a teljes távra. Így kezdtünk el gőzerővel felkészülni, és nemrégiben teljesítettük is a teljes távú triatlonversenyünket, ami egész jól sikerült, annak ellenére, hogy tavasszal átestem a Covid-fertőzésen, majd vádlisérülés is hátráltatott, így én vállaltam a kerékpározás nagyobb részét, kilencvenkét kilométert, emellett tíz kilométert futottam és a táv egyharmadát úsztam.”

A teljes távú Ironmant váltóban teljesítette a Crazy Mothers triója

A futás, a triatlon, s egyáltalán a kemény felkészülést kívánó szabadidős sportolás kapcsán adódik a kérdés: merre tovább…

„A teljes Ironman a bakancslistás tervem, ugyanakkor tudom, nem lesz könnyű… A váltóra is rengeteget kellett edzenünk, és nagy kihívás volt, hogy a család és munka mellé miként illesszem be a sok edzést. Számtalanszor keltem hajnalban, hogy elvégezhessem a napi penzumot, úgyhogy újból erőt kell gyűjtenem, és lelkileg is fel kell készülnöm, hogy – ha úgy hozza a sors – valamelyik Ironman-verseny rajtjába is beállhassak…”

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt
Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.