A győzelmet tűzte ki célul a Velence 60 rajtja előtt?
Érdekes módon kerültem az eseményre – mondta Perjás Noémi. – Egy héttel korábban tartották a Szerelmes Füredet, ahova rendszeresen járok és rendre jó eredményeket érek el. Nos, éppen betegségből gyógyultam fel, fizikailag nem voltam jó állapotban, azt gondoltam, nem tudok a magamtól elvárt szinten teljesíteni Balatonfüreden. Edzésként aznap lefutottam a félmaratoni távot, majd megnéztem a Szerelmes Füred eredményeit, s láttam, hogy az időmmel a versenyen második lettem volna. Nagyon mérges lettem, amiért nem mentem el, s idegességemben megnéztem, hol rendeznek legközelebb versenyt, így esett a választásom a Velence 60-ra. Ráadásul már lejárt a nevezési határidő, így utólag jelentkeztem. Szóval abszolút nem terveztem, mérgemben döntöttem. Egyébként nem volt a klasszikus értelmében vett verseny, ugyanis nem volt sem dobogó, sem díjazás a végén. Mivel versenyző típus vagyok, furcsának találtam, hogy amikor beértem a célba, nem voltak meg a szokásos dolgok, egyfajta ürességet éreztem. Nem kaptam érmet vagy kupát, amelyet betehettem volna a gyűjteményembe. Korábban nem vettem részt ilyen eseményen.
A közösségi oldalán azt írta, eléggé szenvedős futás volt, mert volt eltévedés, visszafordulás, lábfájdalom és a hideg okozta kellemetlenség is.
Rögtön az első lehetőségnél rossz irányba mentem, vissza kellett fordulnom… Az igazsághoz tartozik, hogy kijelölt pályán tudok jól futni, ezúttal folyamatosan koncentrálnom kellett az útvonalra, nehezen telt az idő, ki voltam zökkenve, s habár sosem zavar, most nem esett jól a hideg. Az első hét kilométeren voltak emelkedők, s a betegségből megmaradt izomfájdalom előjött, aminek következtében nagyon durván begörcsölt a jobb lábam. Egyrészt folyamatosan kétségeim voltak afelől, hogy jó irányba haladok-e, másrészt nagyon fájt a lábam, nem éreztem komfortosan magam futás közben. Minden rossz összejött, frusztrálttá váltam, megfordult a fejemben, hogy kiszállok. Egyáltalán nem élveztem a futást, nem voltam a topon. Nem néztem a tempómat, azt éreztem, a megszokotthoz képest lassan megyek, ám a végén kiderült, hogy volt négy húszas időszakom is, az átlagom pedig négy harminchatos lett. Sokkal gyorsabban haladtam, mint ahogy éreztem. A célba érkezés után a párom várt, minden versenyt követően kapok tőle egy meglepetés kabalát, ez most is így volt. Sírva értem be, furcsa élmény volt.
Mi volt a legnagyobb kihívás?
A fájdalom, amit a görcs okozott. Volt egy pont, amikor biztos voltam benne, hogy nem bírja a lábam. Szedtem görcsoldókat, de semmit sem használtak. Pedig éreztem erőt a lábamban, de nagyon fájt. Azon vívódtam, hogy mikor járok jobban, ha feladom, vagy ha végigszenvedem. Azonban nagyon bántott volna, ha kiszállok. Életemben egyszer adtam fel versenyt, ez pedig a mai napig mély nyomot hagyott bennem. Na, ezt most egyáltalán nem akartam. Az elmúlt hónapokban a futást tekintve – főleg a versenyeken – komolyan próbára tett az élet, meg kellett szenvednem minden kilométerért.
Hogyan néz ki a közeljövő, milyen versenyre készül?
Immár biztossá vált, hogy az áprilisi magyar maratoni országos bajnokságon ott leszek. Az utóbbi időszakban történtek miatt van bennem egy kis félsz, de bármi is jön, tudom, hogy képes vagyok túllendülni rajta.
