A közelmúltban teljesítette az első ultráját, pedig csupán másfél éve fut. Hogyan jutott el idáig?
A sport gyerekkorom óta fontos szerepet tölt be az életemben – mondta a Csupasportnak Győri István. – Gyerekként futballozni kezdtem, de később térdszalagszakadás, majd műtét miatt abbahagytam. Németországban dolgozom, munkahelyváltás miatt pedig eléggé ellustultam, így amellett döntöttem, hogy elkezdek futni. Először két kilométert tettem meg, és szépen lassan nőtt a táv. Az interneten rengeteget olvastam a témában, sok tanácsot kaptam, s rövid idő után már könnyedén ment a tizenöt kilométer is. Ezt követen kezdtem el gondolkodni a maratonin.
Nem sokkal később pedig teljesítette is.
Kinéztem Magyarországon egy versenyt, s tavaly augusztusban végigmentem rajta. Egy több mint öt kilométeres pályán kellett nyolc kört megtenni. Előtte csináltam egy főpróbát, amelyen hatperces átlagot hoztam, így az volt a célom, hogy négy óra alatti időeredményt érjek el a versenyen is, végül három óra negyvenöt perc lett belőle. Sőt, habár nem volt nagy a mezőny, a korosztályomban első lettem. Hogy milyen volt a futás? Nem túl jó élmény… A frissítésem szörnyen alakult, eléheztem, majd túlságosan sok mindent tömtem magamba, hogy visszajöjjön az energiám. Nagyon elfáradtam a végére, de maga az esemény, és az, hogy versenykörülmények között futhattam, tetszett.
Motivált maradtam, az utolsó körben kerültem az élre a korosztályomban.
Aztán jött az első ultratávja, amelyet a közelmúltban az Ultra Tisza-tó hatvanöt kilométeres távján teljesített.
A maratonit követően nem tűztem ki konkrét célként az ultrát. Tény, olvastam az Ultrabalatonról, ami izgatta a fantáziámat, de szembejött velem, hogy az UTT-nek van egy hatvanöt kilométeres távja, így az lett az első számú célom. Vettem egy futóórát, amely személyre szabott edzéstervet is ad, s a célom az volt, hogy hatperces átlagban teljesítsem az UTT-t. Elkezdtem hát felkészülni, s a futóedzések mellett erősítő gyakorlatokat is végeztem. Hogy milyen volt az Ultra Tisza-tó? Nem tudtam, hogy ilyen sokan lesznek, elkapott a flow, nagy élményt jelentett ott lenni. Rendesen dolgozott bennem a versenyszellem, minél több embert meg szerettem volna előzni.
Azt gondoltam, hogy a végén olyan érzés lesz bennem, hogy „ez az, megcsináltam”, de nem így lett… Valami hiányzott.
Öt és fél óra volt tervben, végül öt óra harmincnyolc perc lett az időm, amivel nem voltam elégedett. Negyven kilométerig minden remekül ment, aztán elkezdtem lassulni, többször is szúrt az oldalam, pihennem kellett, erőre volt szükségem. A lábam is fájt, belegyalogoltam, pedig nem terveztem. Aztán találkoztam egy százharminc kilométeren versenyző hölggyel, aki elkezdett biztatni, ez pedig nagy erőt adott. A hajrában rákapcsoltam és még három embert meg tudtam előzni, de összességében nem jött össze a kitűzött idő, így rossz szájízzel zártam a versenyt. Azonban rengeteget tanultam ebből a megméretésből, sok mindent már máshogy csinálnék. Mindenképpen meg kell említeni a feleségemet, aki kísérőként jött velem, mindenben támogatott, nagyon sokat köszönhetek neki.
Milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre?
Az elmúlt időszakban a futás volt az első helyen, de most egyéb okok miatt hátrébb szorul. Az biztos, hogy a jövőben javítani szeretnék az UTT hatvanöt kilométeres távján elért eredményemen, s tervben van a százharminc kilométeres táv teljesítése is. Azonban a fő célom az Ultrabalaton, persze az még jócskán a jövő zenéje.
