Storcz Botond: kajakozás mellé futás

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó részt vett a Runway Runon, a Liszt Ferenc repülőtéren rendezett futóversenyen, s elárulta, a kilométerek helyett a 30 Celsius-fokos hőség viselte meg.

27:14 perc. Abszolút korrekt idő 5 kilométeren, főleg annak ismeretében, hogy az olimpiai bajnok kajakozó Storcz Botond bőven 30 Celsius-fok feletti hőségben és kétszer olyan meleg asztalfon érte el ezt az időt a hétvégi Runway Runon, amikor a budapesti Liszt Ferenc repülőtér kifutópályáján futhattak a résztvevők.

„Azért a vízen sokkal jobb ekkora melegben, ég és föld a különbség – kezdte a 44 esztendős Storcz Botond. – A futással nem volt gond, a meleget viseltem nehezen, de a hangulat átsegített ezen, jó ilyen közösségben futni, igazából pikk-pakk elillant az öt kilométer. Tavasztól őszig kajakozom, ilyenkor jó, ha kéthetente egyszer futok, de ősztől jön a futószezon.”

A háromszoros olimpiai bajnok elárulta, hetente négy-öt alkalommal is hajóba ül, de télen már kevesebbet evez, s rosszabb időben kap nagyobb hangsúlyt a futás.

„Bár nem tartom magam nagy futónak, versenyzőként is szerettem, sose volt gondom vele. Az egyszerűsége fogott meg, csak beleugrom a futócipőbe és már mehetek is. Régebben futottam félmaratonit, egész jó, 1:31-es idővel, de nincs bennem, hogy meg akarom dönteni vagy éppen maratonit futnék. Rosszabb időben, telente heti két-három alkalommal futok, ilyenkor nagyjából nyolc-tíz kilométert, néha kevesebbet, átlagban nagyjából negyven percet, öt perc körüli kilométerekkel. A Runway Runon az első két kilométer volt a bemelegítés, aztán 4:45-ös idő körül futottam a további három kilométert. Élveztem, jövőre is itt leszek!”

Fotók: Nemzeti Sport

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.