A franciaországi GOMU hatnapos világbajnokságon 749.146 kilométert megtéve abszolútban tizedik, illetve korosztályában az első helyen végzett. Elégedett?
Egyáltalán nem vagyok elégedett ezzel az eredménnyel, sokkal többet szerettem volna futni – mondta Beda Szabolcs, aki 749.146 kilométert megtéve összetettben tizedik lett a franciaországi GOMU hatnapos világbajnokságon. – Hogy mennyit? Legalább kilencszáz kilométert. Azonban sajnos nagyon beteg lettem verseny közben, így nem tudtam jól teljesíteni.
Mi történt?
A rajt szép időjárási körülmények között zajlott, ám még az első napon megérkezett az eső, amely órákon keresztül szakadt. Hiába öltöztem át, csurom vizesen haladtam, a pálya úszott, sok helyen nem tudták letakarítani a vizet. Hatalmas pocsolyarendszerek alakultak ki, volt, hogy a fűre futva lehetett csak kikerülni, ám egy idő után sár keletkezett, így elkezdtünk csúszkálni, veszélyes lett a helyzet. Többször is átöltöztem, de annyira esett, hogy mindenem újra vizes lett, gyanítom, hogy emiatt fáztam meg. A második napra már elkezdett fájni a torkom, majd egyre rosszabb lett a helyzet, egyszerűen nem tudtam tartani az előzetes tervet. Elkezdtem lassulni, majd a harmadik és negyedik napra már nagyon rosszul éreztem magam, a torokfájás mellé megérkezett a köhögés, az orrfolyás és a láz is. Ha elmentem aludni, teljesen leizzadtam, de egyben fáztam is, minden tünet előjött. Az orrom a sok fújástól kisebesedett, a verseny közben ez is kellemetlen volt. A harmadik-negyedik nap váltogattam a futást és a gyaloglást, de az ötödik naptól egyszerűen már nem tudtam futni, annyira elfogyott az erőm, teljesen át kellett állnom gyaloglásra. Az is felmerült, hogy esetleg kiállok, de úgy voltam vele, hogy ha már a segítőmmel, Váry Nillával ezt a rengeteg időt és energiát beletettünk ebbe a versenybe, akkor mindenképp végigmegyek, ha máshogy nem, gyalogolva. Nem akartam feladni.
Amennyiben jól tudom, a teljesítés mellett még egy célt kitűzött maga elé.
Elkezdtük figyelni a korosztályos eredményeket, s láttuk, hogy az éremszerzés összejöhet, sőt, akár még az első hely is. Nagyon érdekes helyzet alakult ki, ugyanis az ötödik napon egyszer csak megváltoztatták a korosztályokat. Azt vettük észre, hogy hirtelen megváltozott a helyezésem, és más versenyzőkkel vagyok egy korosztályban. A segítőm megkérdezte az időmérésért felelős szervezőt, illetve a GOMU elnökét, hogy mi történt, és jelezte, hogy nincs rendben verseny közben módosítani a kategóriákat. Főleg ilyen közel a vége előtt. Kiderült, hogy nem tudtak megegyezni, hogy az IAU szerinti, vagy a francia sztenderdeket használják. Többen is reklamáltak, így végül visszaállították az eredeti korosztályokat. Utolsó éjszaka megint megérkezett az eső, jó időzítéssel sikerült pont azelőtt lefeküdnöm, mielőtt hajnalban lecsapott a vihar. Reggel mentem ki az utolsó etapra, már alig több mint négy óra volt hátra. Nagy szerencsémre a korosztályos ellenfél is akkor jött vissza a pályára, így megmaradt a hét-nyolc körös előnyöm, de nagyon gyorsan kezdett közeledni hozzám, így kénytelen voltam összeszorítani a fogaimat, és elkezdeni futni. Hihetetlen, hogy az ember milyen tartalékokat tud mozgósítani, és olyanokra képes, amelyeket el sem hisz. Közben kiderült, hogy a srác nem csak a korosztályos helyezés miatt gyújtotta be a rakétákat, az angol együttes tagjaként csapatban is dobogós céljai voltak. A végére vissza tudtam gyorsulni hat perc körüli tempóra, amin nagyon meglepődtem. Végül két kör előnyöm maradt, így sikerült megnyernem az M45-ös korosztályt, aminek kifejezetten örültem.
Nem szokványos, hogy egy világbajnokságon mind a női, mind a férfi világcsúcs megdőljön, most mégis megtörtént. Mi a véleménye erről?
A nőknél Megan Eckert 970.685, míg a férfiaknál Ivan Zaborszkij 1047.554 kilométerrel futott új csúcsot. Nagyon erős volt a mezőny, egyre erősebb a hatnapos és a negyvennyolcórás futás, egyre jobbak a sportolók. Ráadásul annak ellenére dőlt meg most a női és férfi világcsúcs, hogy a pálya egyáltalán nem volt optimális. Akadt olyan szakasz, ahol egy hosszú egyenesen oda-vissza futott a mezőny, de annyira szűk volt itt a pálya, hogy folyamatosan kerülgetni kellett egymást, sokszor le kellett lassítani, mert szemből is előztek. Ráadásul a szabályokat nem tartották be a versenyzők, például a jobbra tartást nem vették figyelembe, s az egy időben megrendezett gyalogos szám alatt hiába mondták a szervezők, hogy nem mehetnek egymás mellett a versenyzők, folyamatosan kettő, néha három-négy ember gyalogolt egymás mellett. A versenybírók viszont sajnos nem szóltak érte. Az út minősége sem volt jó, több helyen egy kicsit jobbra lejtett, a sok kerülgetés miatt rengetegszer a padkára, fűre sodródott az ember. Ráadásul nem lehetett volna telefont használni menet közben, s nem lehetett volna félmeztelenül futni, azonban mégis voltak olyanok, akik ezt megtették. Hiába jeleztem ezt a szervezők felé, ők nem figyelmeztettek senkit. Szóval a szervezésben voltak hiányosságok, a szabályokat nem igazán sikerült betartatni és betartatni. Visszatérve a világcsúcsokra, én a női rekordert emelném ki. Az említett körülmények ellenére az amerikai Megan Eckert közel hetven kilométerrel döntötte meg a korábbi világcsúcsot, s több mint kilencszázhetven kilométert tett meg. Nagyon szépen ment előre, szinte végig tökéletes maradt a mozgása, és kiegyensúlyozott volt a teljesítménye. Összetettben csak az ezernegyvenhét kilométerrel a férfi világcsúcsot megdöntő Ivan Zaborszkij tudott nála jobb eredményt elérni.
Nyilván a legfontosabb, hogy minél előbb meggyógyuljon. Ezt követően melyik versenyre készül?
A hazautazás közben, és még utána is napokig beteg voltam, rendesen megszenvedtem ezt a hatnapos versenyt. Legközelebb a szeptemberi balatonfüredi hatnapos világkupán méretem meg magam, addig nem lesz versenyem, maximum nyáron egy-két kisebb felkészülési esemény. Készülök a balatonfüredi eseményre, mindenképpen ki akarom küszöbölni a csorbát és elérni a kitűzött kilométer célt.