„Ez egy álom! Hihetetlen!” – videón Vas Blanka csodálatos szakaszgyőzelme a Girón

A magyar bringás nyerte meg sprintbefutóban a női Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny nyolcadik szakaszát.

A pénteki pihenőnap után szombaton Nuoróból Sassariba tekert 125.7 kilométert a mezőny 38 fokos hőségben, írja az NSO.

Az SD Worx 21 éves magyar bajnoka, Vas Blanka az utolsó 50 kilométeren belül, majd a hajrához közeledve is benne volt egy-egy szökési kísérletben, de amikor látta, hogy nem sikerül elszakadni, taktikusan nem erőltette tovább.

A hajrában kiválóan helyezkedett az esélyesek csoportjában, és az emelkedős utolsó kilométereken végig az élcsoportban tekert: előbb a sportági legenda, a holland sprinter Marianne Vos kerekén, majd az enyhén emelkedő utolsó kilométeren már az amerikai bajnok Chloe Dygert szélárnyékában.

Innen is indult meg az utolsó 100 méteren belül, és egy kerékpárhossznyival nyert Dygert és a német bajnok Liane Lippert előtt. Ezzel pályafutása legnagyobb győzelmét aratta, az elmúlt három héten belül pedig szakaszt nyert a Svájci körversenyen, majd aranyérmes lett a magyar bajnokságon időfutamban és a mezőnyversenyben is.

„Ez egy álom, hihetetlen! Reggel nem hittem, hogy megnyerhetem a szakaszt – mondta a célba érés után Vas Blanka. – Az utolsó fél órára elfogyott a vizem, szerencsére Niamh Fisher-Black adott nekem, és onnan már kibírtam a végéig. A sprint alatt hallottam a fülemben, hogy a csapattársaim a rádión szurkolnak, nagyon jólesett, hogy ennyire hisznek bennem, így mindent beleadtam.”

GIRO DONNE
8. szakasz, Nuoro-Sassari, 125.7 km

1. Vas Kata Blanka (SD Worx) 3:00:41 óra
2. Chloe Dygert (amerikai, Canyon//SRAM) azonos idővel
3. Liane Lippert (német, Movistar) a. i.

Az összetettben megőrizte első helyét és ezzel a rózsaszín trikót a holland Annemiek van Vleuten. A negyvenéves világbajnoknak pályafutása utolsó évében már csak egy sikeres etap kell a címvédéshez.

Az összetett élcsoportja
1. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) 21:06:52 óra
2. Juliette Labous (francia, dsm-firmenich) 3:56 perc hátrány
3. Gaia Realini (olasz, Lidl-Trek) 4:23 p h.
…43. Vas 49:55 p h.

A viadal vasárnap a Sassari és Olbia közötti 126.85 kilométeres etappal zárul.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Erős Tibor: Két Balaton-kör után a lelkem is megállt egy pillanatra
Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás
Helyszíni nevezéssel is vár mindenkit a Tisza-parti futófesztivál
Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik
Újabb szép kihívás: segítő nélkül, öt nap alatt tíz maratoni Miami Beachen

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.