Már a hadászatban is hódít az E-bike

Gyorsak, csendesek és néhány terepen bármilyen járműnél hatékonyabbak lehetnek. Egyre több hadsereg kezdte el az E-bike-ok tesztelését, a jövőben egyre nagyobb szerepet kaphatnak a katonaságnál az elektromos kerékpárok.

Világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos kerékpárok, olyannyira, hogy 2019 óta bizonyos kategóriákban már világbajnokságot is rendeznek a legjobb versenyzőknek.

Azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy ezek a járgányok nemcsak kirándulásra, túrázásra, versenyzésre és egyéb kikapcsolódásra jók, hanem néhány országban már a hadsereg is elkezdte tesztelni őket.

Az első, külön erre a célra fejlesztett modell motorjának csúcsteljesítménye eléri az 1500 Wattot, a kormányát pedig úgy alakították ki, hogy azon különböző lőfegyvereket helyezhessenek el.

Maga a kerékpár gyakorlatilag a Csupasport által is bemutatott Jeep QuietKat kerékpár felturbózott változata, a QuietKat Apex. Egy töltéssel száz kilométert bír, de van hozzá egy kis helyen elférő, összecsukható napelem, amellyel bármikor újratölthető.

Az ára egyelőre igen borsos, 8500 euró, azaz több mint hárommillió forint. Persze nem árt hozzátenni, hogy ezeket a kerékpárokat nem is hétköznapi használatra tervezték, ellenben a sivatagi vagy hegyi terepen kimondottan hasznos lehet a katonáknak. A hírek szerint az Arab Emírségek és Dánia hadserege már vásárolt is néhány darabot.

Az ausztrál hadsereg is elkezdte tesztelni a gyors, kis zajt keltő E-kerékpárok hatékonyságát, erről nemrég egy videó is felkerült a YouTube-ra. Azt nem lehet tudni, hogy a jövőben mennyire lesz bevett szokás az e-kerékpárok használata a seregben, de az biztos, hogy ha beválik, a cégek egyre nagyobb figyelmet fordítanak majd arra, hogy minél hasznosabb katonai modelleket fejlesszenek ki.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.