A legnagyobb esély a játékos sportolás

A szeszélyes időjárás ellenére csaknem háromezren játszottak, sportoltak a huszadik Családi Mozgásfesztiválon a Millenáris Parkban. Hamarosan jön az Európai Sporthét is.

A Magyar Szabadidősport Szövetség (Masport) ingyenes programján hetvennél is több sportágat lehetett kipróbálni. A különös, trükkös bringák mellett a zenés tornák, a labdajátékok és – meglepetésre – a magyar népi játékok voltak a legnépszerűbbek, de sokan éltek az ingyenes szűrővizsgálatok adta lehetőségekkel is.

A „Környezetbarát szabadidősport” Erasmus+ projektnek is köszönhetően újszerű környezettudatos játékok színesítették az eseményt. A legtöbb résztvevőt felsorakoztató, legaktívabb megye Fejér megye volt.

„Nem kevesebbet szeretnénk, mint hogy minél többen sportoljanak rendszeresen, minél aktívabb legyen a magyar lakosság. Ezzel szemben nagy részük meggyőződéssel hiszi, hogy neki semmilyen köze sem lehet a sportoláshoz. Büszke a magyar sportsikerekre, de neki magának nincs mozgáshoz kötődő sikerélménye. Őket a legnagyobb eséllyel játékkal tudjuk kimozdítani ebből a passzivitásból” – foglalta össze a rendezvény küldetését Salga Péter.

A szövetség főtitkára hozzátette: ha ehhez hozzávesszük, hogy ez egy családi program, különleges értéket ad az eseménynek, hogy a sportoló szülők, esetleg nagyszülők példát mutattak a gyerekeknek.

 

A nagy sikerű rendezvény az Európai Sporthét (szeptember 23–30.) felvezető eseménye volt. A sporthét az Európai Bizottság kezdeményezése, és arra ösztönzi a lakosságot, hogy egy héten keresztül többet mozogjon, majd egész évben aktív maradjon.

A sporthét fő attrakciója, a #BeActive Night idén szeptember 29-én debütál a Tüskecsarnokban.

Az aerobik, tánc, jóga, tájfutás mellett teret kapnak olyan mozgásformák is, amelyekhez a nagyközönség csak ritkábban férhet hozzá, mint például a curling, a szinkronúszás, a búvárkodás, a sífutás, az önvédelmi és harcművészeti sportok.

De lehet majd versenyezni családi váltóúszásban, ki lehet próbálni a medencében felállított akadálypályát, SUP jógát, mindenféle gördülő járművet, kerékpáros KRESZ-pályát, vívást, nordic walkingot, lövészetet is.

További részletek: http://www.europaisporthet.hu„ target=”_blank„ ” rel=„nofollow”

Fotók: Limeshark média

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt
Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.